Írországban 2008 óta működik sikeresen a „Job Shadow Day”, amely program keretében a dolgozni vágyó fogyatékkal élő emberek kipróbálhatják magukat „álommunkájukban”. Magyarországon 2019-ben ötödik alkalommal kerül sor a kampányra a Salva Vita Alapítvány szervezésében. Veszprém megyében több mint 25 jelentkező közül választották ki azt a 17-et, aki lehetőséget kapott kipróbálni magát az álommunkakörben – áll a veszprémi kormányhivatal közleményében.
A program célja, hogy a jelentkező fogyatékkal élő, illetve megváltozott munkaképességű emberek megismerhessék azt a munkahelyet, munkakört, amiről mindig is álmodtak. Az elmúlt két évhez hasonlóan a kezdeményezés idén is országos lefedettséggel valósul meg; a Salva Vita Alapítvány konzorciumi partnereivel, így többek között a Munkaerőpiacon Maradás Egyesülettel valamennyi megyében megszervezi ezt a különleges nyílt napot.
A Duo Day – Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program veszprémi sajtótájékoztatóján Takács Szabolcs, a programot támogató Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta: a munkanélküliségi ráta országosan 4 százalék körül mozog, Veszprém megyében ennél még alacsonyabb, a legfrissebb adatok szerint 2,9 százalékos, így a munkaerőpiac szempontjából is különös jelentősége van a megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékkal élő esetleges munkavállalók csoportjának, amelyben még erőtartalék rejlik. Hangsúlyozta: a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően 2011 és 2018 között a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya országos szinten 18 százalékról 40 százalékra emelkedett, Veszprém megyében 14 százalékról 25 százalékra nőtt ugyanebben az időszakban.
Rontó Ádám, a Munkaerőpiacon Maradás Egyesület Szakmai vezetője arról beszélt: a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program is hozzájárulhat a fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű személyek integrációjának megvalósulásához. Az elmúlt egy hónap tapasztalatai alapján a megkeresett munkáltatók nyitottak voltak a jelentkezők fogadására, és igazán nagyszerű álmok teljesítésére van így lehetőség. A jelentkezők így kipróbálhatják magukat kutyaterapeuta, kézilabdás, árufeltöltő, szabó, cukrász, rendező-asszisztens, állatkerti gondozó, bölcsődei gondozó, tűzoltó, mentős, rendőr és csillagász munkakörökben.
Veszprém megyében 12 munkaadó vállalta, hogy részt vesz az akcióban: Veszprémi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Veszprémi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Országos Mentőszolgálat Veszprémi Mentőállomása, Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, Balaton-felvidéki Nemzeti Park – Pannon Csillagda, Veszprémi Petőfi Színház, Gyermekekkel a kutyákért, kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány, Spar Magyarország Kereskedelmi Kft., Veszprémi Állatkert, Veszprém Handball Zrt., Méretes Szabó Kft, Mosoly Cukrászda és Kávézó, Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény Napsugár Bölcsőde.
A Duo Day – Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, a Pénzügyminisztárium koordinációja mellett valósul meg. A programot Veszprém megyében szervező Munkaerőpiacon Maradás Egyesület kiemelt szerepet tölt be a foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások biztosításában, szolgáltatásai az országban közel 40 helyszínen elérhetők: www.mpme.hu.