Dunántúli Jogászbál: háromszáz vendég ült fehér asztalhoz Sümegen (veol.hu)

A hivatásunk köt össze minket pályánkon, ahol a folyamatosan változó jogszabályi környezet miatt állandó megújulásra, képzésre van szükség, hangsúlyozta megnyitójában Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke a nyolcadik Dunántúli Jogászbálon, Sümegen, a Hotel Kapitányban, szombaton, amelyen háromszázan vettek részt.

Az esten mások mellett bírák, ügyészek, ügyvédek, közjegyzők, illetve számos közéleti személyiség jelent meg, így Palkovics László miniszter, Sárközy Tamás, a Magyar Jogász Egylet (MJE) elnöke, Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, Hende Csaba, az országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, Töreki Sándor, országos rendőrfőkapitány-helyettes.

A főszervező Kondákor Ferenc, Zala megye főügyésze, az MJE Zala megyei szervezetének alelnöke és Matécsa Artemon, az Ügyészek Országos Egyesülete elnöke üdvözölte, hogy a társasági rendezvény mára az ország legnagyobb jogászbálja lett. -Különösen kedves számunkra ez a rendezvény, mert nyolc évvel ezelőtt ezzel az esttel avattuk fel a helyszínt adó királyi termet, fogalmazott Böjte Éva szállodaigazgató, a tulajdonos Papp család, és a szálloda dolgozói képviseletében.

A Menhely Alapítványt támogatják

Kovácsfiné Nagy Judit, Magyar Jogász Egylet Veszprém megyei szervezetének elnöke, a Veszprémi Járási Ügyészség vezető helyettese arról beszélt, hogy a bál kitűnő közösségi élmény, amely szolgálja a megyék, az egész ország jogászainak összetartását. Az esten kiderült, a kezdetek az 1830-as évekre nyúlnak vissza, amikor megrendezték az első budapesti és vidéki jogászbálokat. Erre is emlékezve hirdette meg az MJE vasi, veszprémi és zalai szervezete 2012-ben az első bált.Az est bevételével, és egyéni adományokkal a Menhely Alapítványt támogatják, illetve tehetséges, nehéz körülmények között élő joghallgatókat.

A cikk folytatása itt található.