Drasztikus változás jön a magyar erdőkben: itt vannak a konkrét tervek (hellovidek.hu)

Fokozatosan növelik az erdősültség mértékét az országban, miközben az erdőhasználat lehetőségei is növekednek. A környezet állapota javul, nő az erdei turizmus lehetősége, miközben gyarapodik a vadállomány. Emiatt vet fel izgalmas, újszerű alternatívákat a földhasználat és fenntartható turizmus az erdőgazdálkodás és vadgazdálkodás szempontjából, amiről Dr. Szemethy László, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar intézetigazgatója beszélt a Balaton Fejlesztési Tanács napokban megtartott online konferenciáján, amin a HelloVidék is részt vett. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy az említett erdősítésből fakadó előnyök mennyire tudnak megjelenni a Balaton Régió vonzáskörzetében, a vidéki területeken.


A Balatonnal érintkező három megye az ország legjobban erdősült területei közé tartoznak. Ráadásul ezeknek az erdőknek a természetességi állapota is az élmezőnyben van. Ez azonban nem jelenti egyenes arányban azt, hogy természetesek, hiszen valamilyen gazdálkodási érdekek miatt úgymond „manipuláltak”. Tehát az erdők szolgáltatásai már ma is sőt évtizedek óta rendelkezésre állnak.

Amikor a természetről beszélünk, akkor érdemes hosszú időre, több emberöltőre előre gondolkodni. Nem véletlen, hogy a tölgyest is az unokáinak telepíti az ember. A Balatonról elsőre mindenkinek a víz jut az eszébe, pedig számos természeti adottsággal rendelkezik. A természet szabályozza, hogy milyen víz kerül a tóba, de azt is, hogy milyen minőségű a terület, ami erősen függ a környékbeli növényzettől és hogy azok milyen funkciót látnak el. Jelenleg a felmérések azt igazolják, hogy ebben a régióban az erdők természetességi állapota magyarországi szinten kiemelkedőnek mondható. Ennek titka pont ebben a számos természeti értékben rejlik, hiszen a Balaton környékén számos védett és Natura 2000 terület található, amelyek kiemelten fontos természetvédelmi értékeket hordoznak – mutatott rá a konferencián Dr. Szemethy László, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar Vidékfejlesztési Intézetének intézetigazgatója.

De mi lesz ezeknek az erdőknek a sorsa? A magyar erdősültség jelenleg körülbelül 20 százalékot tesz ki, szemben az európai 35 százalékos átlaggal. Messze vagyunk tehát az elvártaktól és a szükségestől. Legalábbis egyelőre. A 2000-es évek elején egy kormányzati döntésnek köszönhetően különböző ösztönző tevékenységek indultak, hogy ezt az arányt fel tudják emelni 27 százalékra. Az ehhez készült elemzésből viszont kiderül, hogy erdősítésre javasolt terület java része a Balaton mentén található. Azóta bár felgyorsultak az erdőtelepítések, de még messze vagyunk a kívánt céltól.

A cikk folytatása itt elolvasható.