Dr. Istvánovics Vera: nagyon is befolyásolhatják a horgász etetőanyagok a Balaton vízminőségét

„Az a foszformennyiség, amelyet a horgászok ma az etetőanyagokkal a tóba juttatnak, fele vagy közel akkora mennyiség, amitől csak sok milliárd forintért lehetne megóvni a Balatont. Ez bizony nemhogy sok, egyenesen nagyon sok!” – fogalmazott Dr. Istvánovics Vera tudományos tanácsadó, a MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja a hirbalaton.hu-nak, reagálva az agrárminiszter egyik nyilatkozatára.

 

Nagy István agrárminiszter pár napja jelentette ki friss kutatási eredményekre hivatkozva, hogy a horgászok etetőanyagbevitele a Balatonba nem befolyásolja érdemben a tó vízminőségét, és nem játszhatott szerepet a 2019-es algavirágzásban sem.

Dr. Istvánovics Vera üdvözölte, hogy horgászturizmusért felelős Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. finanszírozott egy ilyen, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézettel (BLKI) közös kutatási projektet, és hogy a cég nyilvánosságra is hozta a teljes kutatási jelentést a honlapján, „mintegy társadalmi vitára bocsájtva azt”.

A kutató elismeréssel szólt a halgazdálkodás foszformérlegét vizsgáló, tudományos igényű munkáról, amely megállapította, hogy évente több mint 2000 tonna, azaz 100 konténernyi etetőanyagot, és ezzel 8 tonna foszfort szórnak a horgászok a Balatonba.
A haltelepítéseket, a kifogott halakat és eltávolított haltetemeket is beszámítva a kutatók becslése szerint évente 4,8 tonna nettó foszforterhelés írható a halgazdálkodás számlájára. Következtetésük szerint ez elhanyagolható mennyiség, csupán 3 százaléka a Balaton teljes éves foszforterhelésének, mely utóbbit a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatáság átlagosan évi 165 tonnára teszi.

 

Vitatott adatok

A következtetés Dr. Istvánovics Vera véleménye szerint nem megalapozott. Mint kifejtette, a Balaton foszforterhelésére vonatkozó becslések nagyon bizonytalanok. Egyrészt mert a jelenlegi monitoring rendszer alkalmatlan azoknak az adatsoroknak az előállítására, melyek lehetővé tennék a terhelés megfelelő pontosságú becslését. Másrészt mert a számítási módszerek elavultak és megkérdőjelezhetőek. Álláspontja szerint a vízügynek nem feladata, a teljes adathiány miatt mégis rákényszerült, hogy önszorgalomból beindítson „egy messze nem tökéletes, de a legnagyobb lyukakat betömködő mérési programot”, amely alapján legalább meg lehet kísérelni a foszforterhelés becslését.

A balatoni foszforterhelésen belül csak a Zalán át érkezőről léteznek jelenleg pontos adatok, ami annak köszönhető, hogy a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatáság 1976 óta naponta méri a folyó torkolati terhelését – mondta a kutató.

Ezen adatok szerint a legnagyobb befolyó, a Zala száraz években (2002-2004, 2012) 8-11 tonna foszfort szállított a Balatonba, a rendkívül csapadékos 2010-ben viszont közel 48 tonnát. A BME Víziközmű és Környezetmérnöki Tanszéke 2003-ban 20 évre visszamenően becsülte a Balaton foszforterhelését. Az eredmények szerint a tó teljes foszforterhelése a csapadékviszonyoktól függően 3-6-szor akkora volt, mint a Zalán át bejutó foszformennyiség.

Ezek alapján ma a Balaton teljes foszforterelése inkább csak évi 80 tonnára becsülhető – jelentette ki Istvánovics Vera hangsúlyozva, hogy a tó tényleges foszforterhelése nem ismert. Ő a rendelkezésre álló adatokból azt valószínűsíti, hogy a halgazdálkodás nettó foszformérlege a terhelésének inkább 6, mint 3 százaléka, az etetőanyagokkal bevitt foszforterhelés pedig elérheti a 10 százalékot.

 

Foszforterhelésből a kicsi is sok

A 2019-es, páratlan nagyságú algacsúcs kialakulásának oka ugyan valószínűleg az éghajlatváltozásra és tavon belüli folyamatokra vezethető vissza, de abban általános az egyetértés, hogy a külső foszforterhelés további mérséklése csökkentené az ilyen csúcsok kialakulásának jövőbeli esélyét – fogalmazott a kutató. „Én sem gondolom, hogy a 2019-es algásodást a horgászok etetőanyagai okozták, de az nagyon könnyen lehet, hogy az olyan parti, a medence aljáról felszínre kerülő algagyep felszakadozásokat, mint amilyet Almádiban tapasztaltak tavaly, részben a Balatonba szórt szervesanyag okozza” – tette hozzá.

Felidézte, hogy az elmúlt évtizedekben az együttesen sok százmilliárd forintba kerülő intézkedések mind megvalósultak. A parti települések kétharmadáról még a tisztított szennyvizet is kivezették a tó vízgyűjtőjéről, nagyléptékű csatornázási-szennyvíztisztítási program zajlott a teljes vízgyűjtőn, több lépésben elkészült a Kis-Balaton. Az 1980-as évek óta közel negyedére csökkenhetett a tó tápanyagterhelése. A csökkentés további lehetőségei korlátozottak és drágák.
A BME Víziközmű és Környezetmérnöki Tanszéke elsősorban a települési csapadékvízzel érkező terhelés csökkentését tartja fontosnak, de becslése szerint ezzel mindössze évi 6-8 tonnával lenne kevesebb a tó foszforterhelése. A Kis-Balaton szűrő-szerepe miatt nem valószínű, hogy a Zalán 2-5 tonnánál nagyobb csökkenést lehetne elérni – summázta a lehetőségeket a kutató. Hozzátette, ez azt jelenti, hogy sokmilliárd forintos beruházással lehetne távol tartani a Balatontól akkora foszforterhelését, amekkorát a horgászok az etetőanyagokkal a tóba juttatnak.

 

„Sürgető az etetőanyagok használatának szabályozása”

A halgazdálkodás foszformérlege tehát már ma sem tekinthető jelentéktelennek a Balaton vízminősége és annak fenntarthatósága szempontjából, ezért sürgős szükség van az etetőanyagok használatának szabályozására – jelentette ki Dr. Istvánovics Vera. Megjegyezte, a BLKI kutatói számos javaslatot tettek a horgászati terhelés csökkentésének lehetőségeire, mihamarabb élni kellene ezekkel a lehetőségekkel.
A kutató szerint előrelépést az hozhatna ebben a vitatott témában, ha a tihanyi kutatóintézet műhelytalálkozókat szervezne a szélesebb szakmai körök; a vízügy, a Balatonnal foglalkozó kutatóműhelyek, és az érdekelt felek (horgászok, balatoni civil szervezetek) bevonásával.