Kihirdették az „Év Balatoni Háza 2019.” építészeti díjpályázat győzteseit. Három kategóriában – lakóház, középület és üdülő/gazdasági épület – választották ki a legjobbakat. Itt az Év Balatoni Lakóházának választott, egy trombitaművész által építtetett, Villányi Norbert és V. Marton Rozália által tervezett dörgicsei épületet mutatjuk be, közölve a zsűri döntésének indoklását is.
(Fotók: Czikéli Anna)
A Nők a Balatonért Egyesület a Balatoni Szövetséggel együttműködve tavaly másodjára hirdette meg az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázatot. A lebonyolítást a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága támogatta. A megmérettetésen azokkal a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetben található épületekkel lehetett részt venni, amelyeket, 2013. január 1. után vettek használatba. A pályázat 2020. január 3-án zárult, amelynek eredménye szerint kategóriájában a tihanyi kikötő épülete lett az egyik győztes.
Az ünnepélyes badacsonytomaji díjkiosztón a zsűri döntésének indoklása így hangzott:
„Az „Év Balatoni Lakóháza 2019.” egy trombitaművész háza
Az épület Dörgicsén, a Balaton-felvidék több évszázad alatt kialakult, hagyományos beépítésű utcájában, különleges helyzetű telken áll. A telek a fésűs, oldalhatáros beépítésű tömb közepén, a településszerkezet sajátosságait, hagyományait figyelembe véve bújik el a járókelő tekintete elől.
A ház egy meglévő, romos épület elbontása után, annak helyére épült fel oda, ahova a hagyomány az évszázadok során kijelölte. A kíváncsi szemek elöli rejtőzködésben, a láthatatlanságban megmutatkozik a tervezői és építtetői közös szándék: a nagyvárosi forgatagot hátra hagyó, természetelvű, elmélyült élet lehetősége.
A szűk közterületi kapcsolat – a bejárati kapu – felé forduló ház és kert intimitása magával ragadó.
Hagyományos, magastetős hosszúház épült a történelmileg jellemző méret- és arányrendszert követve, a telek kontúrjából adódó finom esetlegességek, törések kihasználásával, azok építészeti értékké formálásával.
A nappali szoba modernista sarokablaka, a konzolosan túlnyúló lopott tornácot képező épületszerkezetek, a lakás- és a vendégszoba egység közé ékelődő „szín” – mint fedett terasz -, melyek az átmeneti terek hagyományos térszervező funkcióját töltik be, a korszerűség jegyében fogantak.
Eredményképpen olyan hamisítatlan kortárs épület született, mely tiszteletben tartja a hely szellemét, csendességével, mértéktartásával a használót szolgálja a „hírnév” helyett. Ebben rejlik az építészeti alkotás legnagyobb értéke.
A belső térben is megmutatkozik ez a vállalt egyszerűség. A tolakodó építészeti gesztusok helyett érzékeny térhatároló keret – élettér – született, amely nyugalmas háttere lehet a benne élő tevékenységeknek, de amely kortalanságával még olyan hagyományt idéző kortárs iparművészeti alkotást is képes befogadni, mint a felfüggesztett mestergerendából komponált csillár. A külső és a belső egysége, a kialakult élettér az építész és a használó összhangját dicséri.
A jó építészetnek – ahogy ennek a háznak is – a titka: terei, anyaghasználata, formái nem konkurálnak a benne zajló élettel és tárgyakkal, hanem azoknak rejtőzködően visszafogott, de megbízható hátteret teremt. A jó lakótér pedig a nyugalom jelenlétét testesíti meg.”
(Fotók: Czikéli Anna)