Díjazták a Veszprém megyei közterület-szépítési verseny résztvevőit (veol.hu)

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, és ez az alaptézis a településekre is igaz – fogalmazott köszöntőjében Kovács Zoltán országgyűlési képviselő A tiszta és virágos Veszprém megyéért elnevezésű, 2018-as közterület-szépítési verseny díjátadó ünnepségén Bakonyságon.

A rendezvényt Bakonyságon, a helyi művelődési házban tartották – ír a veol.hu az eseményről. Áldozó Tamás, a Veszprém Megyei Önkormányzat Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottságának elnöke beszédében kiemelte, a magyar gazdaság egyik fő hajtóereje a turizmus. Hozzáfűzte, az idegenforgalom terén Veszprém megye is jól teljesít, különösképpen a Balaton-part, de a megye többi része és számos kisebb község ugyancsak büszke lehet a teljesítményére. A térség turistaházai, vendéglátóhelyei népszerűek, amihez a környezetükre odafigyelő helyiek erőfeszítései is hozzájárulnak.

Áldozó Tamás megjegyezte, a Veszprém Megyei Önkormányzat által meghirdetett megyei közterület-szépítési verseny az igényességről ad tanúbizonyságot. A megmérettetésre idén 67 település nevezett be, azaz a megyéből szinte minden harmadik, végül eredményes, illetve kiváló minősítést kaptak az egyes falvak, városok. A zsűri a korábban lebonyolított helyszíni szemlék alkalmával vizsgálta többek között a virágosítást, a fásítást, a közterületeket, a településkép összhatását. Áldozó Tamás elmondta, a versenyzőket nem egymáshoz, hanem saját magukhoz mérték, mivel az egyes települések eltérő adottságúak és anyagi helyzetűek, különböző lehetőségekkel rendelkeznek.

A tiszta és virágos Veszprém megyéért elnevezésű közterület-szépítési versenyen 2018-ban kiváló minősítést kapott (névsor szerint): Ábrahámhegy, Alsóőrs, Apácatorna, Aszófő, Bakonykoppány, Bakonyszücs, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonudvari, Béb, Békás, Csopak, Csót, Dabronc, Döbrönte, Egyházaskesző, Ganna, Gógánfa, Herend, Hetyefő, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kisberzseny, Lovas, Malomsok, Marcalgergelyi, Marcaltő, Megyer, Mihályháza, Nagygyimót, Nagypirit, Nagytevel, Nemesgulács, Nemesszalók, Nyárád, Paloznak, Pápakovácsi, Tüskevár, Ugod, Vanyola, Várkesző, Városlőd, Vászoly, Vinár, Zalaerdőd. Kiváló minősítésben és különdíjban részesült Bakonyság, Magyarpolány, Mezőlak, Pápa és Tihany.

Az elismerő okleveleket és a különdíjakat Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke adta át az érintett települések képviselőinek. Emellett a Pápai Talajerőgazdálkodási Kft. virágföldet ajánlott fel a rendezvénynek otthont adó falunak.

A díjátadón Kiss Lajos bakonysági polgármester röviden bemutatta az elmondása alapján 72 lelket számláló, összetartó közösséggel büszkélkedő településüket, az ünnepi programban pedig közreműködött a helyi Sárga Rózsa Klub.