Csökkent a balatoni fesztiválokon a bűncselekmények száma (sonline.hu)

Csökkent a fesztiválokhoz kapcsolódó bűncselekmények száma a mögöttünk hagyott nyáron a Balatonnál, ahogy korábban, most is a fonyódi RockBalaton volt a legbékésebb fesztivál. A jó eredmény a rendezvény szervezői szerint elsősorban a közönség érdeme – írja a sonline.hu.

 

Tízezrek fesztiváloztak az idén Somogyban. A rendezvények környékén élők megszokhatták, hogy ilyenkor gyakrabban hallani rendőri intézkedésekről, és természetesen a rend őreit is gyakrabban lehet látni ilyenkor a környéken. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata érdeklődésünkre azt közölte, hogy a fesztiválok közös nevezője a csökkenő bűncselekményszám volt az idén nyáron.

Július 3. és 7. között, vagyis a 100 ezer embert megmozgató Balaton Sound idején összesen 27 bűncselekmény miatt indítottak eljárást a somogyi rendőrök. Ami jelentős csökkenést mutat az előző évi 60-hoz képest. Hozzátették: 12 esetben kellett nyomozást elrendelni a fesztivál idején. Ennél még békésebb volt a Strand Fesztivál, amit augusztus 22. és 25. között rendeztek meg szintén Zamárdiban. Az ugyancsak nagy tömegeket megmozgató fesztivál ideje alatt mindössze egyetlen bűncselekményről kaptak bejelentést a rendőrök, a városban ezzel együtt összesen 10 büntetőeljárás indult ez idő alatt.

A tendenciát erősítette meg Vető Viktória is, a Sound sajtófőnöke, aki elmondta, biztonság szempontjából jó szezont zártak, egy komolyabb rendőri intézkedésre volt csak szükség. Egy ilyen esetről adott hírt a Sonline.hu is, amikor olasz fiatalok randalíroztak a fesztivál területén.

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere is békésnek értékelte az idei fesztiválszezont.
– Sokkal nyugodtabb lett a Balaton Sound, és ugyanez igaz a Strand Fesztiválra is. Nem voltak atrocitások, nem lődörögtek a fesztiválozók a városban. Bementek a fesztivál területére, és ott is maradtak. Nyugodtan végig lehetett sétálni az utcán a nagyfesztiválok idején is – szögezte le a polgármester.

– A RockBalatonhoz köthetően az augusztus 8. és 11. közötti időszakban bűncselekményről nem érkezett bejelentés a rend­őrségre. Fonyódon ez idő alatt mindössze 3 nyomozás indult – tájékoztatta lapunkat a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mondhatni, szembementek a RockBalaton résztvevői a sztereotípiákkal, aminek különösen örültek a szervezők.

– Meg vagyunk lepve, de nagyon örülünk – mondta megkeresésünkre Posza Róbert, a fesztivál egyik főszervezője. – Az idei a jubileumi, tizedik RockBalaton volt, és álmunkban sem kívánhattunk volna jobbat. A rendezvény idejére nemcsak a környéken, de a szomszédos településeken is megteltek a szálláshelyek, és tényleg megmozgatta a fesztivál a térség turizmusát – tette hozzá. A fesztivál biztonsági őreinek sem volt dolguk a koncertek idején, egyetlen atrocitás sem történt Fonyódon.

 

Még biztonságosabb a Petőfi sétány, békés volt a Plázs 

Az elmúlt nyáron harmadára csökkent a rendőrség adatai szerint a bűncselekmények számaa siófoki Petőfi sétányon. Mindössze 22 esetet regisztráltak a szezonban szemben a 2015-ös 343-mal. – Június 1. és augusztus 31. között 73 napon át nem történt bűncselekmény, vagy nem jutott a rendőrség tudomására – fogalmazott a rendőrség a sajtóválaszban. Kifejtették azt is, hogy a rendőrség tudomására jutott 22 esetből mostanra 13-at már felderítettek. – A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy a Balaton déli partjának közbiztonsága – az elmúlt évekhez hasonlóan – kiegyensúlyozottan és szélsőségektől mentesen alakult – sommázták a nyári időszak eredményeit. A bulik központjaként működő Plázs az idén is több telt házas rendezvényt tudhatott a magáénak, s nőtt az összes látogatószám, közölte kérdésünkre Nagy Fruzsina, a Plázs marketing- és kommunikációs vezetője. Hozzátette: a biztonsági szolgálatnak nem volt dolga, békés nyarat zártak – írja a sonline.hu.