Csipkerózsika álmát alussza az elhagyatott balatoni szálloda (sonline.hu)

Az épület elhelyezkedése miatt különösen meglepő, hogy a vandálok szinte teljesen elkerülték ezt a szállodát. Vivien Kendl urbex fotós képeinek segítségével láthatjuk, hogy közel 10 éve, a bezárás óta szinte minden érintetlen a balatoni hotelben. Egyetlen dolog azonban biztosan változott: ma már sehol nem kapni reggelit 350 forintért.

A szobák még mindig ugyanúgy várják a vendégeket, ahogy 2016-ban hagyták. A balatoni hotelben épp úgy be vannak vetve az ágyak, mint közel tíz évvel ezelőtt. A konyhában ott sorakoznak a tányérok, a recepciós pult belseje olyan hatást kelt, mintha a személyzet egy percre kiugrott volna.

A legtöbb szobában a bútorzat még mindig a helyén van, az ágyak bevetve, az épületben pedig a napelemeknek köszönhetően jelenleg is van áram. Meglepően tiszta belső tereit látva úgy tűnik, mintha csupán egy felújítás idejére zárták volna be. Az étkezőben a nagy asztalon mára teljesen kifakult tervrajzok hevernek – a beszűrődő napfény szinte olvashatatlanná szívta őket – mesélte Vivien Kendl, a neves urbex fotós, aki bejutott az épületbe.

Vivien Kendl elmondása szerint minden érintetlen. A vendégek egykor két- és háromcsillagos szobák közül választhattak, amelyek ára két fő részére éjszakánként 7 ezer és 13 ezer forint között mozgott.

A teljes cikk itt található.