Covid19-reflexiókból összeállított tárlat nyílt Alsóörsön (veol.hu)

A település emblematikus műemlék épületében, a Török házban állították ki a Covid19-reflexiókból összeállított Standby című tárlat néhány darabját, kortárs fotókat és festményeket, amelyek valamiképpen a koronavírus-járvány időszakának várakozó állapotát tükrözik. Huszonhat jelenkori festő és fotós alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők szeptember végéig.

Az elmúlt év során a kiállított munkák több darabja bemutatkozott már nyomatokon Budapest több közterén, szabadtéri kiállítás formájában. Mivel az 1600-as évekből megmaradt Török ház és az ófalu lélegzetelállító panorámája a Balaton-felvidék páratlan pontja, a szervezők ezért választották a művek eredetijeinek bemutatásához ezt a helyszínt. Ezzel elindult a 360 fok – képzőművészet és színház című programsorozat, amely a Török ház kulturális eseményeit és a hegyoldalban szeptemberben újranyíló amfiteátrumot kapcsolja össze – írja a veol.hu.

Hebling Zsolt polgármester köszöntőjében kiemelte, nagyon örül annak, hogy két év után ismét kiállításnak adhat otthont a Török ház.

Can Togay János, a Veszprém–Balaton 2023 – Európa kulturális fővárosa program művészeti főtanácsadója nyitotta meg a kiállítást. Úgy fogalmazott, egy merész tárlatot láthat a közönség. Mint mondta, a kiállított alkotásokon is látható, hogy a művészek nagyon érzékenyen reagálnak a pandémia okozta rendkívüli helyzetre.

A kiállító művészek között vannak fotósok, mint Bach Máté, Balogh Zoltán, Cedric af Geijersstam, Dobos Tamás, Esteban Sanchez, Gálos Viktória, Gordon Eszter, Gömör Tamás, Hegedüs Róbert, Horváth Katalin Fanni, Iliás-Nagy Katalin, Mónus Márton, Sághy Tímea és Somorjai Balázs. A festőművészek között pedig Ázbej Kristóf, Baksai József, Fehér László, Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Naomi Devil, Péterfy Ábel, Szabó Ábel, Szikra Ágnes, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Zászkaliczky Ágnes és Weiler Péter művei kapnak helyet.