Bukta lehet a balatoni telek, ha valaki nem figyel a részletekre (24.hu)

Tavasszal hagyományosan felélénkül a kereslet az üdülők, vízparti lakások iránt, a vásárlók már a nyaralás gondolatával böngésznek az eladó ingatlanok között. A nagy népszerűségnek örvendő Balaton és Velencei-tó mellett az utóbbi időben a Tisza-tó is egyre népszerűbb. Változóban vannak a vásárlói igények, de ma még mindenki megtalálhatja magának a megfelelő, üdülőnek használható lakást vagy házat. Nem árt azonban vigyázni: nem mindegy mi szerepel a hirdetésben és a tulajdoni lapon.

A megváltozott vásárlói igényeknek és az emelkedő vásárlóerőnek köszönhetően a nyaralópiac is átalakulóban van. Míg évtizedekig a kisebb kertes házak, akár könnyűszerkezetes épületek voltak a nyaralópiac slágerei, addig mára a tendencia változni látszik. Ma már nem mindenki vágyik a fűnyírásra, az évenkénti karbantartásra és az időről-időre felbukkanó hibák kijavítására. Főleg úgy, hogy a legszerencsésebb nyaralótulajdonosok sem töltenek 2-3 hónapnál többet üdüléssel, így az épület az év háromnegyedében üres. Egyre többen választják azt a kényelmet, amelyet egy többszintes, újépítésű társasház lakása adhat. A befektetők is felismerték az igényt, főleg a Balaton déli partján szaporodnak gombamód az ehhez hasonló épületek.

A kényelem ára azonban magas, nem ritka a budapesti újépítésű lakások átlagárát is meghaladó, 1 millió forintos négyzetméterár sem, a vásárlók 80 százalék pedig befektetési céllal is vásárol. A déli parton Siófok, Zamárdi és Balatonlelle a legnépszerűbb, de Keresztúron, Berényben, Szentgyörgyön, és az árait tekintve már eddig is középkategóriás Máriafürdőn látványosan beindult a piac.

Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója szerint az új építésű panorámás társasházi lakások maguk után húzták a használt ingatlanok árát is. Siófok belvárosi részén is szépen felmentek az árak; a település egészén közelíti a 400 ezer forintot az átlagár, így a lakók közül, aki építkezni akar, inkább a vonzáskörzetében keres magának kisebb települést, ahol még 5 millió forint körül talál közművesített, beépíthető és üres építési telket.

Vigyázat a telkekkel

Az északi parton kissé más a helyzet, bár áraiban Füred már el is hagyta, Almádi pedig közelíti a négyzetméterenkénti 400 ezer forintos átlagárat. A legnagyobb ütemű, egy év alatt 26 százalékos áremelkedést is itt, Almádiban regisztrálhattuk tavaly a Balaton-parti városok között. Az ingatlanállomány és a tájegység jellegéből adódóan itt még hódítanak a kisebb házak, pincék, és a Balaton-felvidéki települések is igen népszerűek.

Pincéknél, üdülőknél azonban érdemes nagyon odafigyelni: lehetséges, hogy a falusias jelleg ellenére a telek külterületen található, esetleg zártkert minősítésű, amelyre teljesen más építési szabályok és egyéb rendelkezések vonatkoznak. Arról nem is beszélve, hogy ez a hitelből finanszírozás lehetőségeit is jócskán szűkíti – hívja fel a figyelmet Valkó Dávid. A cég vezető elemzője hozzátette: sokszor a legjobb vételnek ígérkező szőlők, nyaralók hirdetései online nem is elérhetőek, ezért érdemes egy helyben jártas, jó kapcsolatokkal rendelkező ingatlanközvetítő segítségét kérni.

A cikk folytatása itt.