Az elvonások miatt állami támogatást kérnek a balatoni önkormányzatok

„Elengedhetetlennek tartjuk olyan támogatási rendszer kidolgozását, amely a kiesett adók, bevételek helyett biztosítja a kiemelt feladatokhoz szükséges anyagi forrást” – közölte Lombár Gábor, az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke. A szervezet személyes konzultációt kért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől. „Szeretnénk bemutatni, miért kerültek speciális, az átlagosnál jóval nehezebb, helyenként már ellehetetlenítő helyzetbe a turisztikai övezetek önkormányzatai, közösen keresve a megoldást” – tette hozzá. A BSZ levelét a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Magyar Turisztikai Ügynökség felé továbbították.

 

A hirbalaton.hu-nak nyilatkozó BSZ elnöke, Balatonfenyves polgármestere emlékeztetett arra, hogy már tavaly 2020. júniusban már jelezték levélben a miniszternek, a kormány tavaszi intézkedései és a tervezett adóelvonások (gépjárműadó, IFA) várhatóan igen nehéz helyzetbe hozzák az önkormányzatokat, különösen az alapvetően turizmusból élőket, köztük a Balaton partiakat.

– A nehézségek ellenére, a szigorúbb egészségügyi előírások betartása mellett is igyekeztek munkatársaink a nyári szezonban, sokszor erejükön felül ellátni feladataikat a korábbiakhoz hasonlóan – fogalmazott.

Mint mondta, a kormány 2020. december elsején meghozott, az önkormányzatok gazdálkodását érintő rendelete miatt fordultak ismét levélben a Miniszterelnökség vezetőjéhez. Ebben jelezték, hogy az újabb forráselvonások (a kis és középvállalkozások iparűzési adói felének elengedése, valamint az önkormányzati adók emelésének stopja) mellett „szinte lehetetlennek látszik” fenntartani az intézményeket.

A BSZ elnöke hangsúlyozta, a forráselvonások az átlagosnál jóval súlyosabban érintik az iparszegény üdülőövezetekben működő önkormányzatokat, ahol a települések bevételeinek jelentős hányadát a turizmus és az ahhoz kapcsolódó adók adják. A Balatonnál ráadásul a lakosságszám többszörösét, olykor tízszeresét is meghaladó turistatömegek igényeit kell kielégíteni időszakonként, minél színvonalasabban, versenyképesebben – jegyezte meg.

-A régió önkormányzatai ebben a helyzetben már nem lesznek képesek állami támogatás nélkül ellátni feladataikat, biztosítani a turizmus számára szükséges alapinfrastruktúrát, így sok esetben a több milliárdos fejlesztések fenntartása válik kérdésessé, lehetetlenné – figyelmeztetett a szövetség vezetője.

***

A BSZ a konzultációt kérő levelét tavaly december 14-én küldte el, amelyre egyelőre annyi válasz érkezett a Miniszterelnökség Iratkezelési Főosztályától, hogy azt – a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló  94/2018. (V. 22.) kormányrendelet alapján illetékességből – továbbították a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Magyar Turisztikai Ügynökség felé.