Közel 2,7 millió forintos orvosi eszközkészlettel gazdagodott a település rendelője a Magyar Falu Program támogatásával – számol be a veol.hu.
Az eszközök átadási ünnepségén Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a pályázati kiírásban a szigligeti az első olyan helyszín, ahol eszközöket adhatnak át.
Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy Veszprém megye ezen részén 60 település közül 57 pályázik a programban, illetve ez az első alkalom, hogy pályázati segítséggel eszközbeszerzésre került sor.
Balassa Balázs polgármester arról beszélt, hogy Szigligeten jó élni, a település a Balaton gyöngyszeme.
– Egy-egy fejlesztésnél, pályázatnál, bármekkora összegbe is kerül, az a legfontosabb, hogy olyan értéket hozzunk létre, amely fontos a településen élőknek, életszínvonalukat javítja. Az orvosi eszközök beszerzése nemcsak a közösségről szól, hanem a mikrorégióról is. Az egészségügy pedig a helyi képviselő-testület olvasatában ott kezdődik, hogy milyen miliőben élnek az emberek – mondta a polgármester.
Az orvosieszköz-csomag tartalmát a háziorvos, Karasszon Diána ismertette. – Jó minőségű számítógépet kaptunk, és mindhárom rendelőbe új nyomtató került. Üzenetrögzítős telefonnal gazdagodott a rendelő, különböző orvosi eszközökkel gazdagodtunk, amelyek a betegségmegelőzést szolgálják. Laboratóriumi eszközökhöz, 24 órás vérnyomásmérő monitorhoz, dermatoszkóphoz, felszerelt nővértáskához jutottunk. Ezek beszerzését saját erőből nem tudtuk volna megvalósítani, de az egészségügyi ellátásban jelentős a szerepük – hangsúlyozta a háziorvos.