Bővül az új építésű ingatlanpiac a Balaton-parton – itt vannak négyzetméterárak

Magyarországon a múlt évben több mint 28 ezer új építésű lakóingatlant adtak át, ami a járványhatás ellenére évtizedes csúcsot jelentett. Tízezer lakosra vetítve ez 28,9 lakásátadást jelentett a 2015-ös 7,7 új lakással szemben. Azaz durván négyszeres volt a növekedés. Ezzel párhuzamosan az országos lakásállományra vetített újlakásátadások aránya 0,2 százalékról 0,6 százalékra nőtt. A tendencia elérte a Balaton-partot is. 

Az ingatlan.com adatai szerint az idei év első négy hónapjában Somogy megyében eladásra kínált új lakóingatlanok – lakások, sor-, iker- és családi házak – iránti érdeklődők száma 345 százalékkal nőtt 2020 azonos időszakához képest. A megyében a Balaton-parti településeken volt jelentős az új lakóingatlanok kínálata május elején. Siófokon, Balatonföldváron, Zamárdiban és Balatonlellén 744 ezer-1,2 millió forint volt az átlagos négyzetméterár – áll az ingatlan.com elemzésében.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az, hogy a járvány évében ért el kiemelkedő eredményeket a megyei újlakáspiac annak köszönhető, hogy a múlt évben átadott lakások többségének építése jellemzően 1-2 évvel korábban indult.

“A pandémia kedvezőtlen hatása tehát nem látszik az újlakás-átadások számában, ám a lakásépítési kedven nyomot hagyott. Somogy megyében 919 új lakásra adtak ki építési engedélyt 2020-ban, szemben az előző évekre jellemző 1000 feletti engedélyszámmal. A csökkenésben a pandémia mellett szerepe van annak is, hogy 2019 végén megszűnt a kedvezményes lakásépítési áfa.”

Szintén az idei év első négy hónapjában Veszprém megyében eladásra kínált új lakóingatlanok  iránti érdeklődők száma 184 százalékkal nőtt . A megyén belül Veszprémben, Balatonalmádiban és Alsóörsön volt jelentős az új lakóingatlanok kínálata május elején, ezeknek az átlagos négyzetméterára 709 ezer – 1,2 millió forint volt.

Balogh László szerint Veszprém megyében sem csökkentette a Pandémia a lakásépítési kedvet.

Ennek oka a Balaton népszerűsége, amelyhez az eddigi turisztikai előnyök mellett a kertes házak iránti fokozódó kereslet is hozzájárult. Veszprém megyében 1100 új lakásra adtak ki építési engedélyt 2020-ban, ami az egész megyére nézve csak 23 darabbal haladja meg az egy évvel korábbit.

Az új lakóingatlanok Zala megyei piaca visszafogottabb növekedést ért el. 2020-ban 494 új lakást adtak át a megyében, ez stagnálást jelent az előző évhez képest, de jóval meghaladja a korábbi évek 300 alatti értékeit. A megyében Hévízen 917 ezer forint, Keszthelyen több mint 1 millió forint és Zalaegerszegen 549 ezer forint volt az új lakóingatlanok átlagos négyzetméter ára.