Böröcz István: „ugyanazt a vízfelületet használjuk, nem mindegy, ki hogyan” (hunsail.hu)

Kiemelt feladat az érdekvédelem, a jogszabály harmonizációs munka a Magyar Vitorlás Szövetségben, ebbe olyan látszólag részletkérdések is beletartoznak, mint a sportorvosi engedély ügye, vagy a vitorlások motorhasználatának életszerűbb szabályozása – fogalmazott a Balatonfüredi Yacht Club elnöke. Böröcz István szerint ezekben az ügyekben azokat is képviselni kell, akik egyáltalán nem versenyeznek, hanem „csak” túráznak a Balatonon. 

Hét-nyolcezer vitorlás kishajó van csak a Balatonon idehaza, egy kis részük indul versenyeken – fogalmazott a hunsail.hu-nak a Balatonfüredi Yacht Club elnöke. Böröcz István szerint a terjedő elektromos hajózás is új kérdéseket vet fel, őket is integrálni kellene.

Ugyanazt a vízfelületet használjuk, nem mindegy, ki hogyan. Azon kívül, minél több vízenjárót integrálunk a Szövetségbe, annál nagyobb a súlyunk, az érdekérvényesítő képességünk. Ennek pedig a szűken vett versenyvitorlázók is a nyertesei lehetnek

-fogalmazott a klubvezető. Beszélt arról is, hogy körülbelül száznegyven tagegyesülete van a Magyar Vitorlás Szövetségnek.

Egy kezemen meg tudom számolni, hánynak van saját kikötője. Pedig egy saját kikötő nem csak egy klub gazdasági alapjainak megteremtésében segít, de az utánpótlás nevelésének is fontos feltétele.

-tette hozzá Böröcz István. Fontos lenne a kikötők tulajdonosaival, kezelőivel megállapodni a helyben működő klubok érdekében bizonyos szolgáltatásokról, lehetőségekről – válaszolta a gyorsjáratú vízitaxi vagy Hyperjet balatoni használatával kapcsolatos kérdésre.