Biztonságosan tervezhetők a téli belföldi utazások (Magyar Nemzet)

Itthon maradnak a síelők és a belföldi úti célok felé fordulnak a magyarok az év utolsó két hónapjában, az utazás, sportolás, szabadidős kirándulások kedvelői a járványhelyet ellenére is elszántan tervezgetik a szezonvégi, illetve már a téli túrákat. Mindenki kénytelen figyelembe venni a covid-helyzetet, ezért felmerülhet, hogy idén egyáltalán biztonságos-e a téli élménysportokkal tervezett közös kültéri tevékenység, illetve alapvetően indokolt-e a turisták aggodalma a vírusfertőzések miatt.

Télen is kerülni kell a tömegrendezvényeket, de a hely szabályainak betartása, az arcmaszk előírásszerű használata és a védőtávolság betartása mellett nincs az átlagosnál nagyobb kockázata az év végi túrázásnak és a szabadidősportoknak, azaz a korcsolyázásnak, sízésnek vagy akár a jégvitorlázásnak

– fejtette ki a Magyar Nemzetnek dr. Kollár Lajos, aki az ősszel döntött úgy, hogy átadja a hajókormányt az általa 2013 óta vezetett Magyar Vitorlás Szövetségnél. A Pécsi Tudományegyetem emeritus professzora az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri főtanácsadójaként segíti az országos járványügyi védekezést.

Felhívta a figyelmet, hogy a forgalmasabb, népszerű helyeken előfordulhatnak a járvány terjedése szempontjából kevésbé előnyös programok, rendezvények. Ezért a szakember szerint a pandémia időszakában megfontoltabb ötletnek tűnik, ha a kisebb létszámú rendezvényeket, élménypontokat, alapvetően a visszafogottabb utazási élményeket részesítjük előnyben.

A legelső szempont pedig az, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés előírásainak mindenben megfelelő szálláshelyet válasszunk, illetve magunk is gondoskodjunk a személyi higiéniáról, az egyéni védekezésről

– intette tudatosságra a szakértő azokat, akik az elkövetkező időkben utazást terveznek.