Betekintést kér a vízparti tervekbe a Balatoni Szövetség

A Balaton harmadik éve készülő új vízparti terveinek jelenlegi állásáról szeretne tájékozódni a Balatoni Szövetség elnöksége, amit a héten levélben kért a Miniszterelnökség illetékes helyettes államtitkárságához, Füleky Zsolt helyettes államtitkárhoz fordulva – közölte Lombár Gábor, a balatoni önkormányzatokat tömörítő szövetség elnöke a HírBalatonnal.

 

A régi Balaton-törvény estében miniszteri rendeltekben – TNM, illetve vízpart-rehabilitációs tervek – dolgozták ki a Balaton vízparti részére vonatkozó részletes szabályokat.

A régi törvényt felváltó, a  2018-as területrendezési törvény részeként megfogalmazott új Balaton-törvényhez is készülnek ilyenek, immár harmadik éve. Ezek lesznek az új vízparti tervek, amelyek hatályossá válásáig a régiek maradtak érvényben.

A Miniszterelnökség és háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont 2019-ben rövid ideig betekintést engedett a Balaton készülő vízparti terveinek első verziójába, ami komoly visszhangot váltott ki. Idén befejeződött a tóparti önkormányzatokkal való egyeztetés, amelynek során a kezdeti tervek vélhetően sok helyen módosultak. Ezért fordult a BSZ a Miniszterelnökség témafelelőséhez.

Az elnökség nevében levélben kértem Füleky Zsolt helyettes államtitkártól, hogy tegyék hozzáférhetővé számunkra a vízparti tervek új verzióját. Szeretnénk nyomon követni miként épültek be a települési és tervezői javaslatok, illetve változtak-e ennek nyomán a minisztériumi elképzelések

– mondta a BSZ elnöke.

Hangsúlyozta,  a következő évtizedek Balaton-partját meghatározó, nagy horderejű ügyről van szó, amelyben felelősen kívánnak közreműködni.

A tájékoztatás részeként kérték megküldeni az új területrendezési törvényhez tartozó, Balatont érintő környezeti vizsgálatról szóló anyagot, valamint a vízparti tervekhez tartozó térképet is, a hozzá tartozó miniszterei-, illetve kormányrendelet-tervezettel együtt – a beszámoló szerint.