Belassult a balatoni ingatlanpiac (gazdasagportal.hu)

A tavasszal kialakult árszintek sokkolóan hatottak az érdeklődőkre, így a Balatonnál is belassult az ingatlanpiac. Elsősorban az újépítésű ingatlanok kivitelezési költségeinek drágulása és a kínálat apadása okozza a megtorpanást. A megemelkedő újépítésű négyzetméterárak a használt családi házakat is 30-40 millió forint magasságba húzzák fel.

„Míg az elmúlt éveket a töretlen lendület jellemezte a balatoni ingatlanpiacon, a helyzet most úgy áll, hogy a nyár folyamán egy kis megtorpanás következett be, miután az újépítésű ingatlanok árai elértek egy lélektani határt.” – hívta fel a figyelmet Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetője.

Több oka is van ennek a megtorpanásnak. Az egyik az, hogy a kivitelezési költségek folyamatos emelkedése miatt tavasszal ismét árat emeltek a beruházók, hiszen hozzá kellett igazítani az értékesítési árat a növekvő kiadásaikhoz, miközben természetesen némi profitra is szerettek volna szert tenni. Nem is csekély mértékű volt ez az emelkedés: a tavaly nyári árszintekhez képest akár a 20-30 százalékot is elérte. Az így kialakult árak viszont már sokkolóan hatottak a vevőkre. Ez pedig tagadhatatlanul visszafogta az érdeklődést.

Egy másik oka is van azonban a lassulásnak, mégpedig az, hogy elkezdtek kifogyni a készletek, vagyis a beruházásoknál már csak a maradékból válogathattak az érdeklődők, olyan lakásokból, melyek nem a legideálisabb adottságokkal rendelkeztek. Ráadásul ezek a “kompromisszumos” lakások kerültek idén jóval többe, mint tavaly.

„Emellett azt is meg kell említeni, hogy a szűkös építőipari kapacitások miatt lassabban haladtak az építkezések a tervezettnél, így nyáron még sok esetben nem láttak olyan készültségi fokú projekteket az érdeklődők, ami vásárlásra ösztönözte volna őket. Hiszen egy olyan ingatlannál, melynél már pontosan látható, hogy mi lesz a végeredmény, sokkal nagyobb kedvvel vásárolnak az emberek. Ez most látszik igazán, az őszi hónapokban, amikor előrehaladottabb állapotban került egy-egy fejlesztés.” – tette hozzá Krausz Gábor.

És, hogy miért olyan fontos a Balaton esetében az újépítésű ingatlanpiac? Azért, mert az újépítésű ingatlanoknak a legnagyobb forgalma, ezekből adják el a legtöbbet az ingatlanközvetítők, hiszen az elmúlt években gombamód szaporodtak az ingatlanberuházások a Balaton partján. És persze teljes mértékben meghatározzák az ingatlanpiac többi részét is az árakat tekintve.

Így például a magasra kúszó újépítésű négyzetméterárak hatására megindultak felfelé a használt családi házak árai is, hiszen itt korábban még megfizethető árakat találtak a vevők. Ma egy használt családi ház ára 30-40 millió forint között alakul a Balatonnál, ami elfogadható összeget jelent sokak számára, szemben egy újépítésű családi ház 60-65 millió forint körüli költségével.

Most már ilyen összeggel kell számolni, mert a telkek tovább drágultak: 15 millió forintnál olcsóbban nemigen kapunk valamirevaló építési telket Siófokon, de a külső részeken is 10 millióba kerülnek a régebben 5-6 millióért kínált telkek. Ehhez pedig hozzájön még a kivitelezés négyzetméterenkénti 400-500 ezer forintos költsége, így egy 100 négyzetméteres ház esetében nyugodtan számolhatunk az előbb említett 65 milliós összeggel.

A teljes cikk itt olvasható.