Beköltözött a Kisfaludy gőzös Balatonlelle felső aluljárójába (sonline.hu)

Vasmacska, viharlámpa és mentőöv; lapátkerekes gőzhajó belsejét idézi Balatonlelle felső vasútállomásának aluljárója. Ismét alkottak a Tárnoki Művészeti Egyesület tagjai, a napokban a negyedik balatoni aluljárót pingálták ki a helybeliek nagy örömére.

 

Tavaly nyáron a Balatonnál tartotta a TCH Tárnoki Művészeti Egyesület csapatépítő tréningjét, akkor utaztak a Kisfaludy lapátkerekes gőzössel, innen jött az ötlet, hogy Balatonlellén az aluljáróban megörökítik a vízi jármű belsejét.

Nemrég újították fel az aluljárót, emiatt jó volt a fal minősége – mutatta az elkészült falfestményeket Major László Gábor, az egyesület elnöke. Miután lecsiszoltuk a felületet, alapoztuk, majd felkerültek először a lambéria falécei és a különböző dekorációs elemek, köztük Balatonlelle templomáról, a Fő tér szökőkútjáról is készült festmény.

Négy napon át dolgoztak, vízbázisú falfestéket és festékszóró spray-ket használtak. Öten festettek, az alapanyagokat pályázati forrásból vették meg, a szállásukat a helyi önkormányzattól kapták. Eleinte még furcsán figyelték őket az arra járók, majd többen összebarátkoztak velük.

Sok biztatást kaptunk a helyi lakosoktól, volt, aki hideg limonádéval kínált minket, más fotókat készített velünk és többen megkérdezték, hogy hozzanak-e lángost nekünk a parti büféből – emelte ki Major László Gábor. Hozzátette: volt egy koncepciójuk, és nagy örömükre ezt sikerült megvalósítaniuk.

A cikk folytatása itt elolvasható.