Kultkikötő: beindult a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja

Szombaton hivatalosan is elindult a Kultkikötő. Magyarország és a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja mostantól egészen augusztus 26-ig több mint 200 kulturális programmal várja a közönséget. A szervezők ígérete szerint a balatonföldvári, balatonboglári, balatonfenyvesi és badacsonyi helyszíneken minden feltétel adott lesz a színvonalas kikapcsolódáshoz és feltöltődéshez: koncerteket, színházi előadások, különleges közösségi kiállítás és finom borok.

A Blahalouisiana zenekar szimfonikus koncertjével hivatalosan is megnyitotta az idei évadot a Kultkikötő. A 13. alkalommal megrendezett kulturális programsorozat az erős kezdés után a nyáron még sok nívós zenei és színházi produkcióval várja a minőségi szórakozásra fogékony közönséget. A négy különböző profilú helyszínen szervezett, több mint 200 programból álló repertoárban a kortárs drámától a bohózaton át a könnyűzenei koncertekig rengeteg izgalmas produkció kapott helyet.

 

Balatonföldvár

A Kultkikötő „nagyszínpadán,” Balatonföldváron, többek között fellép a Quimby, Dés László és Szabó Balázs Bandája, de sorra érkeznek majd a fővárosi és vidéki kőszínházak teltházas előadásai is – amelyek közül jó párat csak itt láthat szabadtéren a közönség. A nyári hétvégéken a Kultkikötő olyan sikerdarabokat „szállít” a Balaton-partra, mint a Thália Színház Oscar című előadása, vagy éppen az Orlai Produkció, Valódi Hamisítvány című darabja – Hernádi Judit és Kern András főszereplésével.

 

Balatonboglár

A korábbi évekhez hasonlóan Balatonboglárra idén is igazi ínyenceknek való előadások érkeznek: még júniusban színpadra lép Bereményi Géza és Másik János, akik Keresztben jégeső című műsorukban a 75 éve született Cseh Tamásra emlékeznek. Mellettük minden bizonnyal nagy érdeklődés övezi majd a Grund – a vígszínházi fiúzenekar, vagy a Müller Péter Sziámi andFriends koncertet is, ahol vendégénekesként fellép Stefanovics Angéla, Thuróczy Szabolcs és Ónodi Eszter is. A zenei produkciók mellett itt is lesz sok színházi és filmes program. Többek között a Csiky Gergely Színház, Kövek a zsebben című darabja, Molnár Piroska zenés színházi estje, valamint a Gólem Színház és a Hatszín Teátrum egy-egy előadása is látható lesz a balatonboglári Kultkikötőben.

 

Balatonfenyves

A balatonfenyvesi helyszínen ezúttal is a felhőtlen kikapcsolódásé, az önfeledt nevetésé, és persze az erről garantáltan gondoskodó fellépőké lesz a főszerep. Itt többek között színpadra áll Szőke András, Dolák-Saly Róbert, Aranyosi Péter, Vida Péter, Badár Sándor, Nagy Bandó András és Mogács Dániel is.

 

Badacsony

Az idei év egyik újdonsága, hogy az eddig csak a Balaton déli partján látható produkciók egy részét most először az északi part közönsége is élvezheti. A badacsonyi FrissTeraszon júliustól a karakteres borok mellett legalább ilyen különleges könnyűzenei produkciókat fogyaszthatunk. A kéthetente szerdán, pazar természeti környezetben szervezett koncerteken olyan jól ismert zenészeket hallgathatunk, mint Rutkai Bori, Pély Barna. Bérczesi Róbert, Kiss Tibi, Mező Misi vagy Szűcs Krisztián.

 

Gyerekprogramok

A Balaton-parton igényes gyerekprogramokat kereső családok is számos produkció közül válogathatnak. A Kultkikötő gyerekszínpadán más, örök kedvenc mesehősök mellett megelevenedik majd Babszem Jankó, Holle anyó, a Kuruttyoló békakirály, Hamupipőke és Pinokkió története. A szervezők ezúttal is nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a gyerekprogramokból is a legjobbakat hozzák a Kultkikötőbe: a legkisebbeknek szóló repertoárban több díjnyertes gyerekműsor és bábszínházi előadás is található.

 

#szabadságON – közösségi kiállítás a Kultkikötőben

„Bár a hozzánk évről évre hűségesen visszajáró közönség – a repertoárral együtt – egyre nagyobb lesz, továbbra is fontos számunkra, hogy a Kultkikötő egy olyan barátságos hely maradjon, ahol odafigyelünk egymásra, és ahol azért mindig marad hely és idő az igazi találkozásokra és arra, hogy belenézzünk egymás szemébe. Ehhez a gondolathoz kapcsolódik az idei évadunk jelszava is, a #szabadságON. Ezen a nyáron – a programjaink látogatása mellett – arra is biztatjuk az embereket, hogy, ha tehetik, akkor a pihenésre szánt időt valóban feltöltődésre használják: töltsenek el együtt minőségi időt, és gyűjtsenek minél több olyan élményt és emléket, amiből aztán erőt lehet meríteni a hétköznapokban” – mondta Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója.

További információ: www.kultkikoto.hu

A Kultkikötő műsora itt érhető el.