Lebuktatta a fedélzeti kamerája – felvételen a balatoni gyorshajtásos baleset

A 710-es számú főúton, az M7-es autópálya irányából Balatonakarattya felé közlekedett egy 65 éves budapesti férfi autójával 2021. január 19-én 21 óra 25 perckor, mikor a menetirány szerinti bal oldali sávból egy körforgalomba behajtott, majd azon átrepülve a túloldali árokban állt meg. A sofőr – aki a fedélzeti kamerája által rögzített sebességnél jóval kevesebbet vallott be -, és mellette ülő utasa súlyosan megsérült – a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.

A járművezető elmondása szerint legfeljebb 90 km/h-val közlekedett, és egy út szélén álló vadat figyelt, ezért nem vette észre a körforgalmat. A gépkocsi menetrögzítő kamerája viszont jóval nagyobb, 159 kilométer/órás sebességet is mutatott a körforgalomba érés előtti pillanatokban – a rendőrség által közzétett felvétel szerint.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit, a kijárási korlátozás megszegéséért pedig szabálysértési feljelentéssel éltek a sofőrrel és utasával szemben a rendőrök.

A baleseti statisztikai adatokat vizsgálva elmondható, hogy a legtöbb baleset gyorshajtás miatt következik be. Sokszor ez időhiányból fakad, mert a sofőr valahová siet, és egy adott távolságot minél rövidebb idő alatt szeretne megtenni. Azonban a gyorshajtó a felelőtlen magatartásával emberi életeket, családokat tehet tönkre. A gyorshajtás legfőbb veszélye nem az érte kiszabott bírság, büntetés, hanem az, hogy könnyebben eredményezhet sérüléses vagy akár halálos közúti közlekedési balesetet, melyben a közlekedési szabályokat betartó más résztvevő is súlyosan megsérülhet! – figyelmeztet a rendőrség.

A Balatonakarattya felé balesetet szenvedett autó (Fotók: police.hu)