Balatonszárszó: a volt polgármester feljelentést tett (sonline.hu)

Megkezdődött a bíróságon az a rágalmazási per, amelyet Dorogi Sándor, volt balatonszárszói polgármester indított egy újságíró ellen, akit magánvádas eljárásban von felelősségre azért, mert szerinte alaptalan hazugságokkal befolyásolta az önkormányzati választások kimenetelét – írja a sonline.hu.

(A 2019-es önkormányzati választásokon Balatonszárszón Fekete János nyerte el a polgármesteri címet a voksok 61 százalékának megszerzésével, míg Dorogi Sándorra az 1173 szavazó 39 százaléka szavazott a valasztasok.hu adatai szerint – a szerk.)

 

A sonline.hu beszámolója szerint az egykori településvezető örül, hogy hamarosan tiszta víz kerülhet a pohárba. A feljelentését már a 2019-es önkormányzati választások idején megtette, de a Covid-járvány miatt kétszer is elhalasztották az eljárást. Pénteken viszont a Siófoki Járásbíróságon megkezdődhetett a per.

– Örülök, hogy másfél év után eljutottunk idáig, bízom az igazságszolgáltatásban – mondta Dorogi Sándor. – Rengeteg álmatlan éjszaka után érkezik el a lehetősége annak, hogy megnyugodjak, holott a lelkiismeretem tiszta. A bíróság alaposan kivizsgálja az ügyet, mert egy alaptalan rágalmazással egy életet lehet befolyásolni, hosszú évek munkáját tönkretenni.

A tárgyalásra két tanút idéztek be, de az egyikük nem ment el. Annak a két embernek a felelősségét is vizsgálják, akitől az újságíró az információkat kapta. A legnagyobb közösségi oldalon tették közzé a település gazdálkodására vonatkozó vádakat, melyeket hazugságáradatnak tart a volt polgármester. A következő tárgyalást márciusban tartják az ügyben.

A sonline.hu megkereste az újságírót, Menyhért Mészáros Lászlót, aki elmondta, hogy a bíróságon a felelősségét nem ismerte el, mert „megvezették” a forrásai, de nem vitatta, hogy Dorogi Sándornak van igaza. Hozzátette: eddig hosszú sajtópályafutása alatt még nem adott ki forrást, de most megtette a bíróságon, mert mint mondta: „hülyének nézték.”