Több száz kisvendéglő, kocsma, kávézó forgalmának növekedéshez járultak hozzá azok a szurkolói zónák, amelyeket maguk a vendéglátósok alakítottak ki a Balaton körül. Érezhetően nagyobb volt a forgalom azokon a helyeken, ahol az labdarúgó-Európa-bajnokság mérkőzéseit vagy az olimpia eseményeit kivetitőkön lehetett nézni. Ebben az időszakban több söröző, borozó, kerthelységébe csak asztalfoglálással lehetett helyet kapni – áll a Balatoni Turizmus Szövetség közleményében, amely egy online térképet is készített ezekről a zónákról, segítve az eligazodást az érdeklődőknek.
A www.szurkoljabalatonon.hu oldalra több mint száz vendéglátóegység került fel. Az éttermek, sörözők tulajdonosai között van olyan is, aki arról számolt be, hogy a magyar futball mérkőzések idején, közel 150 százalékkal nőtt a sörforgalma. Mások arról számoltak be, hogy nem csak a messziről jött turisták, de környéken, mint például Tapolcán, Veszprémben lakó sportrajongók is Balatonra jöttek sporteseményeket nézni. A veszprémi régióból akkor jöttek feltűnően sokan az északi parti szurkolói zónákba, a magyar kézilabdázók játszottak, vagy amikor Rasovszky Kristóf 10 kilométeres úszásban versenyezett az aranyéremért. De a szurkolók koccintottak a másik két veszprémi úszó, Betlehem Dávid, Sárkány Zalán sikerei után is. A keszthelyi régióban a vivók sikereiért szurkoltak az átlagnál többen. Ennek egyik oka, hogy a Tapolcán született párbajtőröző, Siklósi Gergely csapatban a dobogó legfelső fokára állhatott Párizsban.
Mások is átvették az ötletet
A Balatoni Turizmus Szövetség ötletét más szervezetek is átvették, igy a Magyar Vitorlás Szövetség is létrehozott egy saját szurkolói zónát az egyik kikötőben, ahol többek között Vadnai Jonatán, az olimpián negyedik helyet elért versenyző futamait követhették a szurkolók. A déli parton a Siófoki Nagystrand üzemeltetőit inspirálta a Balatoni Turizmus Szövetség ötlete. Itt ingyenesen, egy 15 négyzetméteres óriás LED falon követhették a látogatók az olimpiai versenyeket. Siófokon egyértelműen akkor volt a legnagyobb izgalom, amikor Németh Nándor, a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként úszott és a 8. helyen végzett, egyéni 100 méteres gyorsúszásban pedig mindössze 0,01 másodperccel maradt le a dobogóról.
Kiemelt érdeklődés övezte a kerékpáros versenyeket
Érdekesség, hogy a Balaton körül mindenhol, a vízilabdázók mérkőzései mellett, élénk érdeklődés mutatkozott a magyar kerékpárosok versenyei iránt is. Ilyen volt például Vas Blanka szenzációs szereplése, aki negyedik lett a párizsi olimpia női országúti kerékpárosok versenyében. Sokan követték a szurkolói zónákból Valter Attila szereplését, aki ugyancsak negyedik lett az olimpián.
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke szerint: nem véletlen, hogy sok kerékpárost is láthattunk a szurkolói zónákban. Mindez annak köszönhető, hogy a Balaton a bringás turizmus egyik központjává vált az utóbbi időben. Mint ismert, az elmúlt években teljes egészében megújult a tó körüli 206 km-es kerékpáros útszakasz. Létrejöttek a BalatonBIke365 kerékpáros központjai, ráadásul olyan online applikációt is kifejlesztettek, amelynek segítségével nem csak nyáron, de az év mind a négy évszakjában találhatnak a kerékpárosok olyan útvonalakat, amelyeket érdemes lehet elindulni.
Közösségégépítő terekké váltak
Az alelnök szerint a jövőben is figyelni kell a hazai turisztikai övezetekben a nagy világversenyekre, hiszen jól látszik, hogy ezek segítenek növelni a régiós turisztikai bevételeket is. Ugyanakkor ezek a szurkolói zónák sokkal többet jelentenek puszta helyszíneknél. Ezek a pontok a közösség építésének kíváló helyszínei lehetnek, ahol az emberek közös élmények köré csoportosulhatnak. A sport iránti közös szeretet egy erős köteléket teremt az emberek között. A győzelmek és vereségek együtt átélt pillanatai mély érzelmi kapcsolatokat szőhetnek, amelyek, akár befolyásolhatják későbbi utazásaikat is.