Balatoni túrával zárták a szezont a somogyi motorosok (sonline.hu)

Nagy volt a készülődés szombat reggel az egyik kaposvári benzinkúton. Innen indultak a Somogyi Motorosok Egyesületének tagjai szezonzáró túrára – írja a sonline.hu.

Kóbor Csaba, a szervezet tagja elmondta: Balatonlellén is csatlakoztak hozzájuk motorosok, majd a balatonszentgyörgyi ebéd után Zalaszántóra motoroztak, majd Tapolca, Káptalantóti és Balatongyörök érintésével érkeztek vissza Kaposvárra.

– Hazánk nagyon sok szép táját fedeztük fel két keréken, nagyon vegyes a korosztály, valamint fiúk és lányok egyaránt a csapat tagjai – jegyezte meg Kóbor Csaba. Hozzátette: a többség már gyerekkora óta rajong a motorokért.

– Én általános iskolában ültem egy mini Riga motoron és utána következtek a Simsonok – mesélte mosolyogva. Kóbor Csaba elmondta: az idei évet egy kaposvári összejövetellel zárják, valamint a jövőben is szeretnének társaiknak izgalmas túrákat szervezni és fontosnak tarják a társadalmi szerepvállalást is, szeretnének segíteni rászorulóknak, civil szervezeteknek.