Balatoni Szövetség új elnöke: „szolgálat ez, nem pozíció”

„Lehet, hogy elcsépelt, de komolyan gondolom, hogy ez nem egy pozíció, hanem egy szolgálat”– mondta Lombár Gábor, az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSz) frissen megválasztott elnöke, Balatonfenyves polgármestere a hirbalaton.hu-nak. Szerinte az előző elnök magasra tette a lécet, de mindig van mit tenni. Elsősorban a kommunikáció terén kíván előrelépni, és a szövetség valamennyi tagját bevonva kidolgozni a következő öt év számonkérhető programját. (Az előző elnök, Balassa Balázs értékelése a BSz elmúlt öt évéről és a jövőbeni teendőiről itt olvasható.)

 

HB: Mit gondol, minek köszönhető a megválasztása?

LG: Az gondolom, azért választottak meg, mert látják a tókörnyéki polgármesterek, hogy én azért 25 éve ott vagyok ahol valami történik a Balatonnál, a településem élén, és az elnökségben is. A BSz elnökét öt évenként mindig másik tókörüli megye adja. Most Somogy a soros. A december eleji tisztújításon felmerült Zamárdi és Balatonföldvár polgármestereinek a neve is, de végül egyhangú volt a döntéssel választották meg Lombár Gábort.

 

HB: Mit kellene másként csinálni, mint eddig?

LG: Nem másként akarom csinálni, hanem folytatni szeretném az eddigi kiváló munkát. Korábban, amikor a nagy tóparti városok adták a BSz elnökét, hiába volt a jószándék, jóakarat, nekik egyszerűen nem volt idejük a szövetség ügyeivel foglalkozni. Az elmúlt öt évben, amikor egy kisebb település, Szigliget polgármestere volt az elnök, számottevően változott a helyzet. Láthatóvá, érezhetővé és hallhatóvá vált a BSz és annak véleménye.

 

HB: Hogyan lesz a folytatás, vannak-e már konkrét tervek?

LG: Balassa Balázs, az eddigi elnök magasra rakta a lécet, nem lesz könnyű tartani sem, de persze van amiben tovább szeretnék lépni. Elsősorban kommunikáció terén, aminek fontos eleme lesz hogy többet kell tudnunk egymásról. Csapatépítő tréningeket azért nem szervezek, hiszen erre se idejük, se energiájuk nincs a településvezetőknek, de szeretném felkeresni a BSz 81 tagjának nagy részét, túl Balatonfenyves szomszéd településein, akikkel napi kapcsolatban vagyok. Személyesen kívánok tájékozódni arról, hogy milyen Balatonnal kapcsolatos kérdések foglalkoztatják a polgármestereket. Ez alapján fogok kidolgozni egy olyan ötéves programot, amit majd számon is lehet kérni a ciklus végén.