A 19. század végén a filoxéra a balatoni szőlők kétharmadát elpusztította, gazdák ezreit taszítva nyomorba. A filoxéra elleni védekezéssel ugyanakkor új alapokra helyeződött a balatoni szőlőművelés – olvasható Kovács Emőke írásában a sonline.hu oldalon.
„A filoxéra az a pusztító vihar, az az irtó jégeső, az a mindent felgyújtó villám, ami a Polixéna testéből szakadt szerte száz millió darab apró égő és égető bogárrá. És ami elpusztította a Balaton vidékét és nyomorékká, koldussá tett mindnyájunkat. Az a nagy harag, ami nem az égből jön alá a Földre, igazságot tenni, hanem magából a földből mászik elő és elhallgattatja a gyökereknek, a levélnek és fürtnek a beszédét.” – olvashatjuk ezt a szemléletes leírást Cholnoky Viktor neves írónk Polyxénia kisasszony pöre című novellájában. De mi is pontosan a filoxéra? Ami a 19. század végén a balatoni szőlőterületek nagy részét elpusztította.
A filoxéra elleni küzdelem a Balaton partján
A filoxéra, azaz a szőlőgyökértetű a szőlők leveleit és gyökereit fertőzte meg, melynek hatására a szőlőtőkék elszáradtak, elhaltak. Magyarországon az 1870-es évek közepén jelent meg és terjedt át a tó vidékére. Először Balatonfőkajár és Meszesgyörök vidékén figyeltek fel a pusztító rovarra. A károk hamarosan egyértelművé és óriásivá terebélyesedtek: a tavi termőszőlők kétharmadát elpusztította a filoxéra. Nem tudtak máshogy védekezni, csak ahogy a korabeli módszerekből látták: igyekeztek irtással, ún. szénkénegezéssel megállítani a természeti katasztrófát. Majd a korszak szőlészeti szakemberei, viszonylag gyorsan rájöttek arra, hogy csak új szőlőfajták telepítésével tudják orvosolni a problémát. Így hozták be azokat az amerikai szőlőfajokat, amelyek sokkal nagyobb ellenállást tanúsítottak a fertőzéssel szemben. Eddigre azonban már a balatoni szőlősgazdák nagy része elveszítette szőlejét. A Balaton vidékén Zala és Veszprém megyében 520.00 holdnyi szőlőterületből közel egy évtized alatt 34.000 holdnyi szőlő pusztult el, ez az ültetvények 65 %-át jelentette. A déli parton kisebb mértékű pusztulást regisztráltak, mert ott több volt a homokos termőterület. Évtizedek óta a szőlőtermesztéssel foglalkozó családok mentek tönkre, váltak földönfutóvá. A megélhetésüktől, munkájuktól a természeti katasztrófa miatt megfosztott családok többsége napszámosként tengődött vagy az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt ki. A kormányzati, összehangolt, megoldást jelentő lehetőségek hatására azonban viszonylag gyorsan rendeződni kezdtek a problémák. Ennek legfontosabb lépése a somogyi partok homoki szőlővel történő betelepítése volt. Így az északi parti szőlőművesek a déli parton kaphattak művelhető területet. A somogyi homoki szőlők telepítésére gróf Festetics Tasziló engedte át nagy kiterjedésű legelőjét, melyet 1891-ben már a szerződések megkötése után birtokba vettek a gazdálkodók. Így települtek át erre a részre az északi parti gazdák. A déli parti homoktelepítésért külön kormánybiztos felelt: gróf Széchényi Imre, akit nagy tisztelet övezett elkötelezett munkája miatt. Feleségéről, Andrássy Máriáról nevezték el Mária telepnek azt a részt, ahol az új szőlők telepítése megvalósult.
A teljes írás itt elolvasható.