Balatoni vitorláskikötőlánc-bérbeadás: a polgármesterek zöme inkább el se ment a közgyűlésre

A 21 tulajdonos tóparti önkormányzattól 20 polgármester el sem ment, és csak négy képviseltette magát a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) pénteki közgyűlésén, ahol a cég vitorláskikötő-hálózatának bérbadásáról döntöttek – a Népszava információja szerint. Beletörődés vagy csendes lázadás?- teszi fel a kérdést a lap. A tavaly többségi állami tulajdonba került társaságban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szava immár a döntő, amelynek célja a profiltisztítás, miközben a korábbi, önkormányzati tulajdonlás alatt az üdülőrégió stratégiai cégének egyben tartása volt a cél és a feladat. A kikötők bérbeadása ellen a tóparti településeket tömörítő Balatoni Szövetség, a Nők a Balatonért Egyesület és a 22 szervezetet tömörítő Balatoni Civilek Szövetsége is tiltakozott. 

 

Beletörődés vagy csendes lázadás? Akár mindkét szempont is szerepet játszhatott abban, hogy egy, a Balaton jövőjét meghatározó pénteki szavazáson az érintett 21 önkormányzatból csak négy, Siófok, Balatonföldvár, Balatonszemes és Balatonfüred képviselte magát. A polgármesterek zöme nem akart asszisztálni ahhoz a döntéshez, amely alapján a Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötőit lényegében kiszervezik magánvállalkozóknak: januártól 15 évre, csomagban adják bérbe.

Az állami tulajdonban lévő cég közgyűlésén csak egyetlen településvezető, a fideszes Holovits Huba, Balatonföldvár első embere jelent meg. Balatonfüred és Siófok polgármestere inkább mást küldött maga helyett, az utóbbi a pénzügyi bizottság emberét. Jelzésértékű Bóka István füredi városvezető távolmaradása, hiszen ő egyben a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke is.

Hiába van 21 önkormányzatnak részesedése a 173 éve Széchenyi István által alapított balatoni hajózási társaságban, ha érdemi ráhatásuk a folyamatokra már nincs. Tavaly augusztusban ugyanis az állami tőkeemelésnek köszönhetően a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) abszolút többségbe került a Bahartban, azaz egyedül képest döntéseket hozni. Így pénteken gyorsan eldőlt az is, hogy az évről évre növekvő bevételeket hozó, csak idén 967 milliót termelő 11 – összesen 1864 állandó és 143 túrahellyel rendelkező – vitorláskikötő üzemeltetését bérbe adják.

Mint arról korábban a Népszava beszámolt, a pályázat feltételeit úgy alakították ki, hogy azon csak tőkeerős, ingatlanhasznosítási tapasztalatokkal rendelkező, a tihanyi és a balatonföldvári kikötőfejlesztéshez majdan hozzájáruló cég legyen a befutó.

A lap értesülései szerint a közgyűlésen semmilyen vita nem volt, Siófok voksolt nemmel. Az önkormányzatok – köztük a fideszes polgármesterek – már a pályázathoz vezető reorganizációs tervről szóló májusi szavazáson is világossá tették, mi az álláspontjuk az MTÜ koncepciójáról. Akkor tíz település nemmel szavazott, hét tartózkodott, négy nem voksolt.

– Semmi értelmét nem láttam, hogy elvesztegessek egy délelőttöt olyasvalamiért, amire nincs ráhatásom. Egy kávéért és néhány pogácsáért pedig nem kell közgyűlésest játszani – mondta a lapnak az egyik távol maradó településvezető. A pénteki ülést szintén kihagyó kollégája pedig kikérte magának a „biodíszlet”-szerepet.

A tenderen indulóknak egyébként minimum félmilliárd forint saját tőkével kell rendelkezniük, vállalniuk kell a kezdő, minimum nettó 475 milliós éves üzemeltetési díjat – olvasható a nepszava.hu-n.

 

Siófok nemmel szavazott

Vitorláskikötők bérbeadása: csak egyben lehet pályázni mind a 11-re. Pénteken a Bahart rendkívüli közgyűlése szavazta ezt meg, Siófokon, egy katamaránon – számolt be Siófok hírportálja, a siofoki-hirek.hu.

A közgyűlés érdemi része alig tartott öt percnél tovább, a 22 tulajdonosból mindössze 5 (!) képviseltette magát, ebből 4 település, valamint a 75 százalékos állami tulajdont képviselő Magyar Turisztikai Ügynökség delegáltja – tudta meg a Siófoki Hírek Völgyi Lajostól, a siófoki képviselő-testület pénzügyi bizottságának elnökétől (Becsülettel Siófokért Egyesület), aki a közgyűlésen Siófokot képviselte és szavazott nemmel az egyetlen napirendi pontra, a vitorláskikötők bérbadására. Persze, ez nem osztott, nem szorzott: az államot képviselő delegált egymaga el tud dönteni minden kérdést (Siófoknak, mint a legnagyobb részvényesnek, 10 százaléknyi tulajdoni hányada maradt a Bahartban), nem véletlen, hogy a pénteki közgyűlésen a 4 települési delegáltból is csak egyetlen volt polgármester.

S hogy mit is szavazott meg ilyen rapid módon és gyér részvétellel a 174 éves balatoni hajózási társaság legfőbb döntéshozó szerve? Csakis egyben lehet pályázni 11 balatoni vitorláskikötőre, a szerencsés nyertes pedig 15 évre veheti ki bérbe az értékes ingatlanokat.

A további pályázati feltételek is arra utalnak, hogy beszűkül majd a szóba jöhető befektetői kör, amely meg tud felelni minden előírásnak. A tenderen indulóknak minimum félmilliárd forint saját tőkével, értékelhető ingatlanüzemeltetési tapasztalattal kell rendelkezniük, vállalniuk kell a kezdő, minimum nettó 475 milliós éves üzemeltetési díjat, amely nem tartalmazza a közüzemi, fenntartási és felújítási költségeket, amelyek mind a majdani nyertest terhelik. Aki ugyan a kikötők alapfunkcióján nem változtathat, de beruházásokba, fejlesztésekbe kezdhet, sőt, akár továbbhasznosításra bérbe is adhatja őket. A nyertesnek át kell vennie a kikötőkben jelenleg a Baharttal szerződött vállalkozókat, de a velük kötött kontraktusokat aztán saját belátása szerint módosíthatja, mi több, fel is mondhatja azokat…

Pedig a jachtkikötők üzemeltetése eddig komoly bevételeket hozott a hajózási cégnek: az idén 967 millió forint folyt be a 11 kikötőből, amelyektől profiltisztításra hivatkozva válik meg a cég. A kikötők évről évre nagyobb bevételt hoztak: 2016-ban 663 millió, 2017-ben 701 millió, 2018-ban 815 millió, az idén pedig 967 millió forintot kasszírozott a cég. Az előterjesztés szerint a 11 – Alsóörs, Badacsony, Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonfüred, Balatonlelle, Balatonszemes, Fonyód, Siófok, Szigliget, Tihany –, összesen 1864 állandó és 143 túrahellyel rendelkező vitorláskikötő üzemeltetésére október 20-ig egyben kell pályázni” – írja a siofoki-hirek.hu.