A Balaton gondjai: vándorkagyló-invázió és pusztuló nádas (infostart.hu/InfoRádió)

Pusztulnak a nádasok a Balatonon, ezért az állandó vízszint a felelős, a vándorkagyló-invázió pedig számos őshonos fajt kipusztított – tudta meg az InfoRádió Takács Pétertől, a Balatoni Limnológiai Intézet főmunkatársától.


Hajlamosak elfelejteni az emberek, hogy a Balaton egy bonyolult élő rendszer, nem egy medence – mondta Takács Péter, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának főmunkatársa. Az egyik fő feladatuk, hogy ennek az élő rendszernek a működését vizsgálják, és ha kell, beavatkozzanak.

Példaként említette, hogy vannak olyan élőlények, amelyek nem őshonosak a területen, és mégis robbanásszerűen szét tudnak terjedni.

“Ilyen a vándorkagyló, amely a 30-as években megjelent és pillanatok alatt kolonizálta a tavat, szétterjedt a teljes területen, és számos őshonos fajt kiszorított a területről. Összeomolhat egy élő rendszer, ha túl sok inváziós faj van jelen” – magyarázta a főmunkatárs.

 

Nem szereti a nád, ha állandó a vízszint

Komoly energiát fordítottak arra, hogy megfejtsék a nádpusztulás okát. Kiderült, hogy a vízszint állandóvá válása okozza a bajokat, mert a nád nem szereti a folyamatos elárasztást. A történeti adatok elemzésével arra jutottak, hogy ha állandó a vízszint, akkor az nádpusztulást indít el.

“2004 után volt néhány év, amikor nagyon alacsony volt a Balaton vízszintje, ez a nádasokra jótékony hatással volt, mert elkezdtek terjedni. Tehát itt nem vegyszerek vagy hasonló anyagok idézték elő a pusztulást, hanem az, hogy megpróbálták szabályozni a tó vízszintjét” – tette hozzá Takács Péter.

A Balaton élő rendszerében 15-20 éves időszakokban érdemes gondolkodni. Példaként említette a szakértő, hogy csökkentették a Balaton foszforterhelését azzal, hogy Zalaegerszegen a szennyvíztisztítóban kiépítették egy foszforvisszanyerő művet, ami redukálta a Zalába kerülő foszfor mennyiségét, a jótékony hatása, a Balaton vízminőségének a javulása 15-20 év után érvényesült – írja a limnológiai intézet napokban tartott nyílt napjáról hanganyagot is közlő infostart.hu.