A Magyar Vöröskereszt által működtetett Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat idén 18. alkalommal gondoskodik a magyar tenger partján fürdőzők biztonságáról. A júliusi tartós hőhullám az eddigi legnehezebb első heteket jelentette az önkénteseknek, csaknem 2000 esetet tudhatnak maguk mögött. Annak érdekében, hogy a nyaralók egészségét segítsen megóvni, a legnagyobb hazai humanitárius szervezet összegyűjtötte, mire érdemes figyelni a pihenés alatt – derül ki a Vöröskereszt közleményéből.
A 2007 óta működő Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat idén 13 település 19 strandján, strandonként két önkéntes bevonásával biztosítja a sebesülések és rosszullétek ellátását egészen augusztus 20-ig. Megvalósulásához több mint 300 fiatal önkéntes járul hozzá. „Az ügyeletes elsősegélynyújtók feladata a tóban vagy a parton történt sérülések, rosszullétek szakszerű ellátása, nagyobb sérülés, betegség esetén mentőhívás és a beteg állapotának stabilizálása, szükség esetén az újraélesztés megkezdése” – hangsúlyozza Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. A vöröskeresztes önkéntesek nem mennek be a vízbe, a parton teljesítenek szolgálatot. A helytálló fiatalok között sokan egészségügyi területen tanulnak és orvostanhallgatók lesznek.
„A szezonokban megszokott összesen két-háromezres esetszám az idei rendkívüli forróság miatt növekedni fog” – fogalmaz Kormos Ádám, a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetője. – „A tervezett nyolc turnusból tegnap zártuk a harmadikat, és már eddig csaknem kétezer eset történt. Ez kiemelkedően magas szám, az eddigi szezonok alatt egyszer nem tapasztaltunk ilyet. Tavaly a nyolc turnus alatt összesen 2368 esetben kellett elsősegélyt nyújtani. Mai napig a leggyakoribb feladatunk a kagylók vagy kövek okozta vágások, horzsolások és rovarcsípések ellátása, ugyanakkor az extrém meleg miatt sokszor van dolgunk napégéssel, hőkimerüléssel és napszúrással.”
A szervezet felhívja a figyelmet a biztonságos fürdőzésre: 11 és 16 óra között ne tartózkodjunk közvetlenül napsütésnek kitéve, bőségesen fogyasszunk folyadékot – lehetőleg vizet –, és fokozottan ügyeljünk a bőrünk megóvására fényvédő készítmények használatával. „Ha valaki émelygést, fejfájást, nyaki fájdalmat, zavartságot és gyengeséget tapasztal, valószínűleg napszúrást kapott” – hívja fel a figyelmet Kormos Ádám. – „Ilyekor az arc vöröses színű és az égett bőrhöz hasonlóan száraz tapintású. Ha felismerte a tüneteket, amint teheti, kísérje az érintett személyt árnyékos, hűvös helyre, kínálja hideg vízzel, majd helyezzen hidegvizes borogatást, például átnedvesített zsebkendőt a csuklójára. Súlyos esetben hőség miatti ájulás fordulhat elő, amelyet hirtelen fellépő láz, sápadtság, fokozott verejtékezés kísér. Ezt a jelenséget hívjuk hőgutának. Amennyiben ezeket a tüneteket észleli valakin, azonnal hívja a 112-es segélyhívót! Természetesen azokon a strandokon, ahol van Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat, ott az önkéntesek készséggel állnak az emberek segítségére.”
***
A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat hátteréről
A kezdeményezés működése kizárólag támogatói forrásokból valósul meg. Az idei szezon támogatói az IFRC, az Alfa Biztosító, a Coca-Cola, a Diákhitel, a Dr. Kelen, a McDonald’s, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Nestlé, a Nissin, a Penny és a Yettel. A programhoz az MVM Zrt. gyémánt fokozatú szponzorként járult hozzá. A parti szolgálat feltételeit a Balatoni Fejlesztési Tanács, Balatonmáriafürdő Önkormányzata és a Balatoni Hajózási Zrt. biztosítják. A vállalati és intézményi támogatásokon túl egyéni adományozás és az adó 1%-os felajánlása révén a lakosság is hozzájárul a kezdeményezéshez. A 1359-es adományvonalra indított hívásokkal, illetve az ide küldött, ADOMÁNY szót tartalmazó üzenetekkel 250 forinttal egészen a program végéig támogathatja bárki a kezdeményezést.
A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatról további információk: https://voroskereszt.hu/elsosegely/balatoni-elsosegelynyujto-szolgalat/