Balatonfűzfői lőszergyárépítés: szabálytalan támogatás-felhasználás? (hvg.hu/RTL Hiradó)

A csatorna munkatársai jártak is a szerencsi telken, ahol a létesítménynek állnia kellene, ott azonban csak két tucat méhcsaládatot és hatalmas gazt találtak.

A beruházásra még 2014-ben nyert 960 millió forint uniós támogatást egy kft., melyből közel 450 millió forintot ki is fizettek, Szerencsen azonban nem épült semmi.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a cég pályázat elnyerése után kérelmezte, hogy a támogatást átadhassa egy másik vállalkozásnak. Ezt jóvá is hagyták azzal, hogy így a helyszín is változik, utóbbi ugyanis Balatonfűzfőre módosult.

Az uniós pályázatok adatbázisa szerint az új cég a Nitrokémia egykori telephelyén tervezett haditechnikai gyártócéget indítani. A Híradóban elhangzott: a projekthez feltöltött fényképek szerint újravakoltak egy régi üzemet, de hogy a gyártást elkezdték-e, azt nem tudni. A csatorna hiába telefonált, a cégnél senkit nem értek el.

A Pénzügyminisztérium azt írta, jelenleg szabálytalansági vizsgálatot folytatnak az ügyben, ha pedig visszaéltek a támogatással, szigorú szankciók várnak a cégre – számolt be az RTL híradása nyomán a hvg.hu.