Balatonfüredi szüret a balatoni hal és bor jegyében (veol.hu)

Borfaluval és kézműves vásárral kezdődött meg a füredi szüret pénteken a Kisfaludy Színpadnál, amit a Parno Graszt népzenei együttes koncertje fűszerezett. A vasárnapig tartó szüreti mulatság kiemelkedő eseménye lesz a látványos szüreti felvonulás szombaton.

 

Az Óperenciás Bábszínház gólyalábas parasztkomédiát ad elő szombaton a Kisfaludy Színpadon, majd a Rozmaring Móri Kistérségi Nemzetiségi Táncegyüttes műsora után látványfőzésre várják az érdeklődőket Bede Róbert mesterszakáccsal.
.
A színpompás szüreti felvonulás a Vásárcsarnok parkolójából indul a városon át, amelyen a jó hangulatról mások mellett Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara, a Várpalotai Bányász Fúvószenekar, a borlovagrendek, a Reformkori Hagyományőrzők Társasága, a zászlóforgatók, a Salföldi Kopjások, a Kék Balaton Népdalkör, a Balatonfüred Néptánc Együttes, a Koloska Senior Néptáncegyüttes, a Rozmaring Móri Kistérségi Nemzeti Táncegyüttes, a Szentesi Lovasfarm, a Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium, a Rizling Generáció, valamint a Szent Benedek Középiskola gondoskodik.

A felvonulás útvonalán borkóstolók várják a közönséget, majd a Kisfaludy Színpad mellett a mustkészítést, illetve a préselést is kipróbálhatják az érdeklődők a Rizling Generáció segítségével. Aztán a Kisfaludy Színpadon megáldják a szőlőharangot, miután a Balkán Fanatik koncertje és máglyagyújtás gondoskodik az est különleges hangulatáról.

Vasárnap a Kiskalász zenekar interaktív családi koncertje után látványfőzéssel várja az érdeklődőket Kocsis Bálint séf.

Később muzsikával szórakoztatják a közönséget a Kisfaludy Színpadnál Balatonfüreden, a hal és a bor jegyében – írja a veol.hu.

 

A rendezvény hátralevő programjai: 

Október 10. szombat
Gasztroudvar
10.00-21.00 Borfalu és kézműves vásár
10.30 Óperenciás Bábszínház: Gólyalábas Parasztkomédia
11.30 Móri Néptáncegyüttes műsora
12.30 Látványfőzés Bede Róberttel
12.30 Felvonulók gyülekezője a Vásárcsarnok parkolójában
13.00 Szüreti Felvonulás
Útvonal: Szent István tér – Ady Endre utca – Jókai utca – Blaha Lujza utca – Kisfaludy utca – Vitorlás tér – Kisfaludy Színpad
14.15 Szőlőharang áldás, Borlovagrendek bemutatása
15.00 Fúvószenekari koncert
16.30 Borbemutató ingyenes borkóstolóval
17.00 Borbemutató ingyenes borkóstolóval
18.00 Balkán Fanatik koncert

Október 11. vasárnap
Gasztroudvar
10.00-18.00 Borfalu és kézműves vásár
10.30 Kiskalász interaktív családi koncert
12.00 Látványfőzés Kocsis Bálinttal
14.00 Kákics zenekar koncertje
15.00 Borbemutató ingyenes borkóstolóval
15.30 Borbemutató ingyenes borkóstolóval
16.30 Fruzsikás Duo koncertje

Kitelepülők a Gasztroudvarban:
Bistro Sparhelt, Vitorlás Étterem, Horváth-ház, Péklány Kézműves Pékség

Kitelepülő borászatok:
Figula Pincészet, Zelna Borászat, Koczor Pince, Balogh Pincészet, Thetis Borászat, Gyukli Pince.