A balatonfüredi görög falut még 1994-ben kezdték el építeni, de hamar elfogyott a munkálatokra szánt pénz. A következő 10 évben a városrész nem tudott valódi látványosság lenni, majd 2008-ban a Sundance Park Kft.-hez kerül. 2011-ben kapta a Sun City nevet, illetve később az üzletek mellé szórakozóhelyeket is nyitottak, hogy a hely vonzóbb legyen a turistáknak. Ebből viszont sok összetűzés keletkezett az önkormányzattal.
A balatonfüredi önkormányzat 2023-ban kezdte el a Sun City nevű létesítményt elbontai, majd 2024-ben a szellemvárossá vált görög falut is lebontották.
A helyi szabályozási terv szerint a 4 hektáros területen csak 10 százalékos a beépíthetőség.
Az előzetes tervek szerint a teljes terület felén közparkot kell létesíteni, de a fennmaradó rész felén is zöldfelületet kell biztosítani a kisvárosias besorolásnak megfelelően.
Korábban a Világgazdaság megírta, hogy Balatonfüreden jelenleg két szálloda is épül:
- az egyik az új Balaton Szabadidő- és Konferenciaközpont mellett egy ötvenszobás, négycsillagos szálloda,
- a másik a Le Méridien BalaPort Lake Balaton Resort néven várhatóan hamarosan megnyíló több mint százszobás, ötcsillagos szálloda.
Új kétszintes öltözőépülettel bővül az Esterházy strand:
- új kétszáz fős fizetős strandhely épül az Aranyhíd sétányon,
- befejeződnek a Vásárcsarnok fejlesztései,
- illetve új kerékpárközpontot terveznek a Forrás Sportparkba.