Farsangi miniatűr kiállításként született meg 1996-ban az ötlet Szabó Károly Attilától és Kimmel Ágnestől, hogy a képkeretező műhelyben megmaradt rövid keretdarabokat felhasználják – írja a sonline.hu.
Ágnes apró képkereteket kezdett készíteni, amelyet művészeknek ajánlottak fel, hogy töltsék meg tartalommal egy kiállításra. 2019-ben tartották az utolsó miniatűr kiállítást.
– Én már lezártam magamban, ám tavaly úgy láttam, egy pályázat pont szinkronban lenne a rendezvénnyel. Tavaly augusztus óta balatonfenyvesi lakos vagyok, ezért az ötletet újra megvalósulni látta, ám először Balatonfenyvesen – mondta Szabó Károly Attila, aki maga is meglepődött, amikor kiderült: a fenyvesi önkormányzat közreműködésével Veszprém Európa Kulturális Fővárosa keretében létrejöhet a projekt.
Idén 22 kiállító vállalta, hogy a tíz darabból álló üres keretkollekciókat megtölti művészetével. Közülük három régi résztvevő fejenként két kollekciót is bevállalt, így összesen 2500 kiállított mini képet láthatnak az érdeklődők a Közösségi Házban. A legnagyobb keretek 10×10 centiméteresek, a legkisebbek 3×3 centisek.
Egy fő tíz darab tematikusan össze rakott csomagot kapott, ami a verseny kihívás része volt. A program nemzetközi, hiszen Ausztriától kezdve Hollandián át Svédországig érkeztek nevezők a versennyel egybe kötött kiállításra. A résztvevők között találkozhatunk Munkácsy Díjas művészekkel, és műkedvelőkkel is. A miniatűrök lehetőséget nyújtanak arra, hogy egy-egy Munkácsy Díjas művész alkotását bárki baráti áron beszerezhesse – tudta meg a lap a szervezőtől.
A szombaton nyílt kiállítás csupán egy része annak a „Mini Fesztiválnak”, amelyet a szervezők a kísérő programokkal színesítettek. Pénteken a MINI együttes zenélt, szombaton repülőmaketteket építhettek az érdeklődők a Kertmoziban, vasárnap mini festőkurzuson és minigolf pályán próbálhatják ki magukat a Fenyvesre látogatók. A program vasárnap a Senior együttes utcabáljával zárul.
A sonline.hu videóját a kiállításról itt tekintheti meg.