November 16-án, már hagyományosan Budapesten, a Műcsarnokban rendezték meg a Zentrum 12. Blickpunkt – Képek versenye díjátadóját, amelyen balatoni település is indult és nyert – számol be a veol.hu.
A versenyre bárki nevezhetett a magyarországi németek életét bemutató fotóval. Idén összesen 310 kép versenyzett három kategóriában. A műcsarnokban kiállították a döntős fotókat, valamint bemutatták a 2020-as Blickpunkt naptárat is. A közönség vetítés formájában, élő zenei kísérettel csodálhatta meg az összes, a fotópályázatra benevezett alkotást.
A három fődíjon kívül 11 különdíjat is kiosztott a zsűri. A Móka az esőben Balatoncsicsón című kép elnyerte a Barátság folyóirat különdíját. A fotó a Balatoncsicsói Német Nemzetiségi Önkormányzat megbízásából készült az őszi táborban. A képet a foglalkozások vezetője, Dóró Éva készítette a balatoncsicsói Szent Ágoston római katolikus templom előtt.
Móka az esőben Balatoncsicsón
Fotó: Dóró Éva