Balatonakali kikötő: a köztulajdon és a közforgalmú hajózás megőrzése a cél

Megkezdődtek az egyeztetések, de még nincs konkrét megállapodás a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) tulajdonában lévő, eladásra szánt, majd a helyi tóparti önkormányzatoknak ingyenes használatra felajánlott közforgalmú kikötőkkel kapcsolatban – számolt be Koncz Imre, az egyik érintett település, Balatonakali polgármestere a hirbalaton.hu-nak. „Nem kérdés, Balatonakali biztosítani kívánja bármilyen formában a kikötője köztulajdonban maradását, újra megszervezve a közforgalmi hajózást” – mondta.

Már szocreálnak sem nevezhető a kikötő épülete (Fotó: hirbalaton.hu)

Az akali kikötő mólója (Fotó: hirbalaton.hu)

 

Balatonakaliba ettől a nyártól nem térnek be a menetrendi hajójáratok – a BAHART új vezetésének döntése értelmében. (A cég átalakításáról szóló, április végén ismertté vált tervekről, és az ezt követő reakciókról, eseményekről itt olvasható az összefoglalónk.)

 

Ha kell, a hajóstársadalom segítségét kérik

Koncz Imre elmondta, az elmúlt években is meg kellett harcolniuk, hogy legalább hetente pár járat érintse Balatonakalit. Nem csak az ő véleménye, hanem a balatoni polgármesterek közül sokaké, hogy a régió stratégiai érdeke a menetrendi hajózás fenntartása valamennyi közforgalmú kikötőt érintően. „Ha valahol csekély a forgalom, ott fejleszteni kell, nem megszüntetni” – fogalmazott Koncz Imre, akinek eltökélt szándéka, hogy a lehetőségekhez mérten, a hajóstársadalom segítségét kérve, akár magánvállalkozók bevonásával, de továbbra is biztosítsa a közforgalmú hajózást a településén. Elsőként legalább a szemközti partra, Balatonszemesre.

 

Örülnek a tulajdonosi ígéretnek

– Balatonakali azért is örül a tulajdonosi ígéretnek, hogy a kikötőt ingyenes használatba kaphatja, mert a fizetős strandokon kívül az egyetlen lehetősége a helyi lakosoknak, üdülőtulajdonosoknak és turistáknak a víz megközelítésére – mondta a polgármester. Az elmúlt években a település mindhárom kempingje magánkézbe került, miután hiába kért korábban állami segítséget az önkormányzat, hogy ahol lehet, élni tudjon elővásárlási jogával. (Itt írtunk a település küzdelméről, hogy legalább a parti sétányok hozzáférhetőségét megtartsák.)

A 700 állandó lakosú, de nyaranta 10 ezer embert befogadó északi parti településen 9 ifjúsági tábor, számtalan kiadó magánszálláshely és egy többféle elismerést is elnyert stand található.

 

Gyönyörű kilátás lepusztult jegyárusító bódéval

A hirbalaton.hu munkatársa a héten szerdán délben, esős hűvös időben járt a település kikötőjében, ahol mindezek ellenére nagy volt a forgalom. Bár a turistaszezon és a jó idő még nem köszöntött be, a helyi lakosok előszeretettel horgásztak, sétáltak a mólón, pihengető, magukat teljes biztonságban tudó vadkacsák közvetlen közelében is.

A gyönyörű panorámát és vízközelséget nyújtó rövid mólóból, és egy már szocreálnak sem nevezhető jegyárusító bódéból álló kikötőt a part felől kiépítetlen parkoló, kemping, vendéglő, és kiterjedt, egészséges nádas övezi.

A kikötő egyetlen épületében, egy jegyárusító bódéban rég nem árusítanak semmit. Erről az ablakára oldalára kiragasztgatott hirdetmények is tanúskodnak, amelyek közt 2007-es a legrégebbi, és tán 2014-es a legfrissebb.

Az akali kikötő elárvult épülete

Akad a hirdetmények között 2007-es is..

..és a jelek szerint menetjegy árusítás sincs jó ideje (Fotók: hirbalaton.hu)