Balaton: vizsgálatra szorul a zaj, a vízibicikli és a jetski ügye

A nagyrendezvények miatti zajterhelés, a vízibiciklis-balestek, és az elektromos jetski megjelenése miatt a jogi háttér vizsgálatát kezdeményezte mindhárom problémát jelentő kérdésben a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezete. A BFT határozata alapján a feladatot a tanács Közbiztonsági Testülete (KT) kapta, amelynek elnökét, Jamrik Pétert kérdezte a hirbalaton.hu mindhárom témáról.

Zajcsökkentés: nem mindenhol fogadták meg a javaslatokat

Jamrik Péter kifejtette, évek óta kérdés, miként lehetne az egyre több, és hosszabb ideig tartó balatoni rendezvények zajhatását mérsékelni. Az ügyben tavasszal rendeztek egy fórumot, ahol számos hasznos vélemény, javaslat hangzott el az érintettek részéről. „Ezek után bizakodással vártuk az idei szezont, de azt találtuk, hogy nem fogadták meg minden településen a javaslatokat. A több napos rendezvények környezeti zajhatásai néhány helyszínen továbbra is jelentősek maradtak” – mondta a szakember, aki szerint meg kell vizsgálni, milyen lehetőségek léteznek az üdülőrégió zajproblémáinak mérséklésére, a több napig tartó, az éjszakai pihenést zavaró események időbeli korlátozására.

 

A magánélet védelméről új törvény rendelkezik

A jelenlegi helyzetet elemezve kifejtette, jegyzői hatáskör egy-egy rendezvény időtartamának és feltételeinek meghatározása, a műszaki paraméterekről, például a megengedett zajszint értékéről pedig érvényes jogszabályok adják meg a keretet. „Azt kellene elérni, hogy üdülőterületen, hétvégén vagy munkaszüneti napon éjfél és reggel 6 óra között semmiféle olyan tevékenységet ne lehessen folytatni, ami korlátozza mások magánélethez való jogát. Ezt már több önkormányzati rendelet így szabályozza” – fogalmazta meg többek álláspontját a testület vezetője. Hozzátette, idén nyáron életbelépett a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény, ami deklarálja minden ember zavartalan magánélethez – így a csendhez, és a pihenéshez – való jogát. Ez arra ugyan jó, hogy egyre többen éljenek bejelentéssel, vagy követeljenek kártérítést, a magánéletet zavaró tevékenység megszüntetését, de mivel ez lassú és körülményes megoldást ígér, szükségesnek látszik egy konstruktívabb és preventívebb jogi szabályozás, ami már jövő nyáron megnyugtató iránymutatást adhat a kérdésben – mondta Jamrik Péter.

 

Legyen felelősségük a vízibicikli kölcsönzőknek is  

A balatoni vízibiciklizés már tavasszal terítékre került, mert a tavalyi a 21 halálos vízbefulladásból több is vízibiciklizés közben történt. A BFT Közbiztonsági Testülete egyebek közt ezt a kérdést is érintve dolgozta ki és kezdte el nyáron a végrehajtását a MENTŐÖV nevű balatoni prevenciós programnak. A testület vízbiztonsági munkacsoportjának tagjai úgy látták, a megfogalmazott javaslatokból (pl: a vízterület jellemzőiről és a veszélyekről történő felvilágosítása a bérlőknek, mentőeszköz biztosítása, kapaszkodó fülek felszerelése, figyelmeztető táblák tb.) többről is elmondható, hogy a vízibicikli kölcsönzők jelentős hányada nem fogadta meg – számolt be a bizottság elnöke. Idén a vízibiciklizésnek gyerek áldozata is volt, ami újra felvetette, hogy szükség van a vízibicikli-kölcsönzést, a használatára való felkészítést, illetve a gyártását érintő lépésekre. A munkacsoport úgy látja, lennének jogi lehetőségek a szigorításra, de mivel a vizibiciklizés fontos balatoni attrakció és minden korlátozása érzékenyen érintené a turizmust, komplexen kell vizsgálni az ügyet és keresni a megoldást. Abban máris egyetértenek a munkacsoport tagjai, hogy szükség van olyan jogszabály-módosításra, amely felelősséggel ruházza fel a kölcsönzőket is, akiknek e tekintetben jelenleg nincs számon kérhető felelősségük – számolt be Jamrik Péter.

 

Megvizsgálják, jelenthet-e kockázatot a jetski használat

Beszélt arról is, hogy idén nyáron megjelent a Balatonon az elektromos jetski, ami miatt számos kérdés, bejelentés, vélemény érkezett a testülethez, a témával több média is foglalkozott. Többen aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy az eszköz veszélyeztetheti a strandolók épségét. A KT meg fogja vizsgálni, valóban jelenthet-e bármiféle kockázatot a jetski használata a Balatonon és hogy szükség van-e bármilyen jogszabály módosításra emiatt – mondta a KT elnöke. Személyes véleménye az, hogy igen drága kedvtelésről van szó, ráadásul a használatához hajóvezetői engedélyre és a szigorú hajózási szabályok betartására van szükség. Ezek miatt nem aggódik attól, hogy nagy mennyiségben elterjedne az elektromos jetski kölcsönzése a Balatonon.

„Mint minden, a testület elé kerülő kérdésben, itt is számos szakvélemény ismeretében, az összes körülmény és érdek mérlegelése mellett fogják a javaslatokat megfogalmazni a vizsgálandó kérdésekről” – hangsúlyozta.