Péntekig lehetett véleményezni a Balaton Kiemelt Térség Hosszútávú Fejlesztési Koncepcióját, amely a 2030-as évig határozza meg egyebek mellett a magyar tenger jövőképét, fejlesztési elveit és átfogó céljait. A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) azt javasolta, a járvány miatti válsághelyzet után dolgozzák át a koncepciót – számolt be a szervezet a hirbalaton.hu-nak.
A NABE alapvetően egyetért a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete által kidolgozott koncepció fő céljával, ami: „..a Balaton térségének dinamizálása, fenntartható gazdasági fellendítése, a régió ökológiai rendszerének megőrzésével együtt, hogy a térségben élők és dolgozók számára egész évben biztosítható legyen egy kiemelkedő minőségű élet és munkakörnyezet.”
Az egyesület álláspontja, hogy mivel a koncepció egyeztetésre szánt változatát februárban zárták le, ezért a járvány miatt márciusban kezdődő rendkívüli helyzet sem a helyzetértékelésben, sem az új tématerületek között nem jelenhetett meg.
Ezért kezdeményezik az anyag véglegesítésének elhalasztását a mostani rendkívüli helyzet utánra, mikorra már becsülhető lesz a kilábalás folyamata és időigénye. Ezt indokolttá teszi az is, hogy a balatoni terv része lesz az országos tervezési folyamatnak „amely nyilván központi problémaként kezeli majd a rendkívüli helyzet következményeit” – áll a Szauer Rózsa elnök, valamint Hajósy Adrienne és Piliszky Zsuzsa programvezetők által jegyzett javaslatban, amely még néhány kifejezés pontosítását, konkrétabbá tételét, illetve módosítását is indítványozza.