Balaton-felvidéki sikerek a hungarikumpályázaton (veol.hu)

Pécsely több mint 2,5 millió forintot, Paloznak 1,2 millió forintnál is többet nyert el a tavalyi hungarikumpályázaton, amivel a települések polgármesterei szerint sokat tehetnek hagyományaik megőrzéséért, a múlt értékeinek felkutatásáért.

A több mint 2,5 millió forintot a Pécsely gazdagsága – Éltető értékeink nyomában című programjukra fordítják. Könyvbe foglalták Pécsely értékeit, emlékeit, amiből a falubeli családoknak, az oda kötődő embereknek ajándékoznak egy példányt – mondta a veol.hu-nak Burgyánné Czibik Éva, Pécsely polgármestere.

Rendkívül fontos számomra, hogy minél többen megismerhessék a falu múltját az összegyűjtött értékeken keresztül. Az értéktár-bizottság tagjai mellett sokan vettek részt a gyűjtésben, amiért nagyon hálás vagyok

– fogalmazott Pécsely elöljárója.

Sikeres rendezvényt tartottunk a Nemzeti Művelődési Intézettel a hungarikumokról és az értéktárprogramról, még 2014-ben. Ennek hatására alakult meg Paloznakon az értéktárbizottság Verrasztóné L. Anna kezdeményezésére

– utalt az előzményekre Czeglédy Ákos, Paloznak polgármestere. Azóta több mint harminc paloznaki értéket gyűjtöttek össze és dokumentáltak, elsőként a Paloznaki Hímzőkör alkotásait, de bekerültek értékeik közé a településre jellemző növények, a szőlő, a levendula, a mandula, az épített örökség, a népi építészeti emlékek is. Nem maradt ki a faluban évtizedekig tanító Szendi György tanító életútja sem.

Tavaly pályáztak ezeknek az értékeknek a bemutatására kiadványban és rendezvényen, amelyekre több mint 1,2 millió forintot nyertek. A járvány miatt csúszik a munka, a rendezvényt is később szervezik majd meg.