Balaton Camino: a lélek is utazik a magyar tenger körül (24.hu)

300.000 lépés. Ennyi kell, és körbe is sétáltad a Balatont. Mindezt megteheted, ha részt veszel a Balaton Camino-n, ami idén rendeznek meg harmadszor. A 2017-es, zimankós februári és a 2018-as, kánikulába hajló májusi túra után idén a szervezők – Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna – ősszel fedezik fel a Balatont, ekkor indul a Balatont megkerülő séta – tudta meg a sokszinuvidek.24.hu a Balaton Camino oldaláról.

Balatoni kilátók, ahonnan a legszebb panoráma nyílik a magyar tengerreA tó körül meglepően sok kilátó épült az északi és a déli parton egyaránt.
Az ötlet 2017 februárjában született meg, mikor a három barátnő elhatározta, körbesétálja a ,,magyar tengert”. 10 nap, 200 kilométer, 9 szállás – így állt fel a kívülről kényelmesnek tűnő, mégis hosszú távon nem kis kihívást jelentő program.

Az út neve Balaton Camino lett, utalva arra, hogy nemcsak fizikai, hanem lelki utazás is kezdetét veszi a tó megkerülésével.

A programhoz, ami idén október 5-14. között kerül megrendezésre, bárki csatlakozhat, és nem is kell feltétlenül végigsétálni az egész utat, szakaszokra is be lehet csatlakozni. 10 nap alatt 215 kilométert (naponta átlagosan 20 kilométert) tesznek meg. Az első alkalommal hárman, majd néhány csatlakozóval pár tucatnyian voltak, tavaly pedig már százan.

Idén már lehet jelentkezni, az előjelentkezések szerint van olyan nap, amire kétszáz caminos jelentkezett. Nagyon vegyes a résztvevők kora, a gyerekektől a fiatalokon és a középkorú nemzedéken át az idősekig minden korosztályból jönnek.

A Balaton Camino mindenki számára nyitott, épp ezért nincs kötelező vagy közös szállásfoglalás: egyéni foglalásban mindenki olyan szállást tud magának intézni, amit pénztárcája, igényei megengednek. A csapat minden reggel együtt indul el és aztán ki ki saját tempójában, szünetekkel vagy anélkül teljesíti a távot. Gyerekkel, kutyával, baráttal, anyával, apával – mindenki azzal indulhat sétálni, akivel szeretne.

Regisztrálni és további részletekről tájékozódni a Balaton Camino Facebook oldalán lehet. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.