„Nem lehet más a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) érdeke mint a Balatonnál élőké és a turistáé. Az állam reorganizációs terve viszont nem erről szól” – nyilatkozta Balassa Balázs, a cégben kisrészvényes Szigliget polgármestere, a Balatoni Szövetség társelnöke. Sérelmezte, hogy a 2016-os balatoni kormányrendelet szerinti, Balaton-régiónak juttatandó 365 milliárd forintból a BAHART máig nem kapta meg a neki szánt 12,5 milliárd forintot, helyette az állam tavaly 6,6 milliárd forinttal megemelte a cég tőkéjét, és ezzel többségi tulajdonhoz jutott. „Örültünk az állami szerepvállalásnak, de nem erre a forgatókönyvre számítottunk” – mondta.
– Az önkormányzatok tulajdonlása idején mindig egységes „csomagként” tekintettünk a BAHART-ra és nem üzletáganként néztük a hatékonyságát. Ezért is tudtuk működtetni a veszteséges üzletágakat, mert a nyereséges szolgáltatások ezt ellensúlyozták. Azt mindenképpen el kell ismerni, hogy elengedhetetlenek a fejlesztések. Ezért is örültünk az állam lépésének, amikor komoly forrást biztosított a cég számára fejlesztési célra tőkeemelés formájában – számolt be az előzményekről a társelnök.
„Érthetetlen és elfogadhatatlan, miért van szükség a közgyűlés többségi tulajdonosa által szerdán egyedül megszavazott nagymértékű leépítésre, ingatlanértékesítésre és az egyik legnyereségesebb üzletág, a vitorláskikötő-lánc bérbeadására” – fogalmazott.
Balassa Balázs emlékeztetett arra az időszakra, amikor az önkormányzatok többsége bérbe adta a strandjait. A bérleti jogviszony lejártával egy lepusztult létesítményt kaptak vissza – mondta.
– Nehogy most is így legyen! Vagy talán csak ez az első lépés a vitorláskikötők értékesítése felé? Nem szeretnék találgatni – fogalmazott. Mint mondta, fejlesztésekre szükség lenne, de egy vitorláskikötő bérlője akkor fog fejleszteni, ha ez egybe esik az érdekével.
Az átalakítási terv „legfájóbb része”
– A koncepció talán legjobban fájó része 4 személyhajó-kikötő értékesítési terve – emelte ki a BSZ társelnöke. Ezek a Balatonba nyúló kikötők nem csak a személyhajózás fontos elemei, hanem találkozóhelyek, kellemes séták színterei az itt élő, nyaraló, pihenő emberek számára. Minden egyes ilyen közforgalmú kikötő eladásával megszűnik az érintett települések egy-egy kapuja – mondta.
Mint kifejtette, minden balatoni és Balatonnál megfordult embernek szép emlékei fűződnek a személyhajókkal megtett kirándulásokhoz. Ez fontos, bár többnyire ráfizetéses része a Balaton turizmusának. A BAHART új vezetése is azért kíván értékesíteni kikötőket, mert veszteségesek. Emiatt várhatóan a vevők sem fogják személyhajó-kikötőként működtetni a jövőben, kivéve, ha az érintett önkormányzatok lehetnek az új tulajdonosok méltányos áron. Ellenkező esetben valószínűleg átalakulnak vitorlás, vagy gyorshajó kikötővé.
– Nem szabad megengedni, hogy egy közforgalmú kikötő magántulajdonba kerülésével elzárják azt a nagyközönség elől! – figyelmeztetett Balassa Balázs. Ezért lenne fontos, hogy kerüljön ismét önkormányzati többségi tulajdonba a BAHART – hangsúlyozta.
(A „BSZ: a balatoniak nem tudnak arról, hogy csőd-közelbe került volna a BAHART” című írásunk itt érhető el.)