Balassa: ellentétes a helyi önkormányzatok szándékával a BAHART átalakítási terve

„Egyes személyhajó-kikötők értékesítése, a vitorláskikötők bérbeadása, majd későbbi értékesítése, járatok megszűnése, ingatlanok nagyszámú értékesítése, dolgozói létszám leépítése, mindez egyértelműen és teljesen ellentétes az önkormányzatok által eddig képviselt működési koncepcióval” – fogalmazott Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség társelnöke, a cégben kisrészvényes Szigliget polgármestere a hirbalaton.hu-nak a tavaly állami többségi tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. reorganizációs tervével kapcsolatban.

 

Hangsúlyozta, addig ameddig az állam nem került többségi tulajdonba a tulajdonos önkormányzatok 100%-os tulajdonviszonya volt a garancia arra, hogy egyben marad a BAHART. Az önkormányzatok ezt vállalták és ugyancsak fontos szempont volt, hogy az összes tulajdonos településen működjön a személyhajózás függetlenül a gazdaságosságtól – tette hozzá.

– A tulajdonviszonyok úgy alakultak, hogy az önkormányzatoknak érdemi beleszólása nincsen a döntésekbe – véleményezte beszámolva arról is, hogy jelenleg az önkormányzatok Siófok képviseletében – amely település jelöltjét nem fogadta el az új vezetés – egy-egy tagot delegálhatnak az igazgatóságba és a felügyelőbizottságba.

– Mint tulajdonos település képviselője nem tudom támogatni a következő közgyűlésen a kiküldött reorganizációs tervet” – jelentette ki Balassa Balázs, aki egyébként a hajózási társaság felügyelőbizottságának tagja volt az elmúlt kilenc évben. Közölte, biztos abban, hogy sok önkormányzat gondolkozik még hasonlóan, de megakadályozni nem tudják a tervben foglaltak megvalósulását.

 

A balatoniak kiszorultak a vezetésből

A BAHART éves rendes közgyűlése májusban lesz. A napokban kiküldött reorganizációs tervet május 6-ig kell véleményeznie a kisrészvényes balatoni, kikötővel rendelkező önkormányzatoknak – derül ki a szétküldött dokumentumból.

Már a hajózási társaság tulajdonosváltást követő, év eleji rendkívüli közgyűlése után is csalódásuknak adtak hangot részvénytulajdonos települések képviselői a hirbalaton.hu-nak. Beszámolóik szerint váratlanul érte őket, hogy az új többségi, állami tulajdonosi képviselő azonnal leváltotta a társaság igazgatóságának és felügyelőbizottságának korábbi tagjait, pedig a mandátumuk a rendes, éves, májusi közgyűlésig szólt volna. Az új tisztségviselők nem balatoniak lettek, akiknek díjazása a korábbiak duplájára, illetve ennél is nagyobb mértékben emelkedett – tájékoztatásuk szerint.

A BAHART előző tulajdonosainak számító 21 tóparti önkormányzat vezetői korábbi nyilatkozataikban úgy értékelték, egyben tartották és jól működtették hosszú ideig a Balaton-régió stratégiai cégét. Többségi tulajdonukról azért mondtak le – elfogadva az állam ajánlatát -, mert lehetőségeiket meghaladó, jelentős források kellettek a szükségessé váló fejlesztésekhez. Arra számítottak, hogy az állam gesztust gyakorol majd feléjük több igazgatósági és felügyelőbizottsági tagság, vagyis a cégvezetésbe való nagyobb beleszólás  felajánlásával, de nem ez történt.

 

Bóka István, Balatonfüred polgármestere, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a BAHART reorganizációs tervéről azt nyilatkozta, bizonyos elemeit el tudja fogadni, de a vízparti ingatlanokat érintő értékesítési tervekkel kapcsolatban kérni fogja, gondolják újra. A nyilatkozat folytatása itt olvasható.

A BAHART tavaly augusztus végén került többségi állami tulajdonba, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) irányítása alá. Az akkori ígéretek szerint fejlesztéseket hoz a megnövekedett állami szerepvállalás a cégben. Az erről szóló MTI hír itt olvasható.

A BAHART visszaállamosításának előzményeiről itt írt a hirbalaton.hu.