Az idősek előtt tisztelegtek Zalakaroson (tvkeszthely.hu)

Fát ültettek és emléktáblát is avattak az idősek napja alkalmából a Zalakarosi Fürdőben. Az ünnepségen elhangzott, az intézménynek számos nyugdíjas dolgozója van, akik aktívan segítik a fürdő működését. A facsemete és az emléktábla a főbejárat melletti parkban kapott helyet – informál a tvkeszthely.hu.

A facsemete nem csak a zalakarosi, hanem az ide érkező idősek, nyugdíjasok előtt is tiszteleg. A Zalakarosi Fürdőben először szerveztek ünnepséget az idősek napja alkalmából. Cziráki László, az intézmény ügyvezetője elmondta, fontos számukra a múlt tisztelete, a mostani ünnepséggel pedig köszönetet szeretnének mondani a fürdő nyugdíjas munkatársainak, akik áldozatos munkájukkal segítették az intézmény fejlődését.

„Nagyon sok nyugdíjas kollegám van, közel 100-an, akik a Zalakarosi Fürdőről mentek nyugdíjba. Ők nagyon sokat tettek azért, hogy a Zalakarosi Fürdő mára az ország és Európa egyik legjobb termál-, gyógy-, és élményfürdője lett. Úgy gondolom, hogy a múltat tisztelni kell, meg kell becsülni ezeket a kollégákat. Sokan közülük most is dolgoznak, nyugdíjasként is, és nagyon jó kollégák, akik nagyon segítik a munkánkat minden nap.” – tájékoztatott a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

A csemete és az emléktábla nem csak a fürdő nyugdíjas munkatársai, hanem a település idősei előtt is tiszteleg. Elhangzott, a település nyugdíjas lakói életük munkájával hozzájárultak Zalakaros fejlődéséhez és hírnevének öregbítéséhez. Éppen ezért a fa elültetésében közreműködött Tóthné Krémer Mária, a Zalakarosi Ezüst Klub elnöke. A nyugdíjas klub vezetője elmondta, Zalakaroson aktívak az idősek és sokat jelent számukra, hogy a fürdő is számon tartja őket.

„A nyugdíjas klubunk 2001 óta működik. Jelenleg 41 tagja van. Éves program alapján működünk, havi két alkalommal találkozunk. Mindig valamilyen tartalommal megtöltjük ezt a találkozót. tehát megemlékezünk híres emberekről, írókról, költőkről, bármilyen művészről. Az évfordulókat megünnepeljük, kirándulásokat szervezünk, névnapokat, születésnapokat ünnepelünk, tehát aktív életet élünk, és a hasonló korú embereknek a találkozóhelye tulajdonképpen ez a nyugdíjas klub.” – tette hozzá a nyugdíjas klub elnöke.

A Nyugdíjasok Fája a Zalakarosi Fürdő főbejárata melletti parkban kapott helyet. A csemete annak a kopjafának a szomszédságában áll, amelyet a gyógyvíz feltörésének 56. évfordulója alkalmából állított az intézmény vezetése. A Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója elmondta, a jövőben szeretnének hagyományt teremteni az idősek napi ünnepségből.

Videó: tvkeszthely.hu