Az én Balatonom címmel nyílt kiállítás Nagykanizsán (zaol.hu)

Az én Balatonom címmel nyílt tárlat pénteken a Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban Gécseg András festőművész munkáiból.

Az alkotó a magyar tenger „ezer arcát” mutatja be ecsetvonásaival. Festményein a csobánci látkép vagy maga a tópart egyaránt visszaköszön. Gécseg András munkásságáról azt vallja: az alkotás, a rajz iránti szeretetét nagyapjától örökölte. A húszas évei elején reklámfestéssel foglalkozott. Később viszont az olajfestéssel próbálkozott, majd rövid szünetet követően, a kellő inspiráció után ismét visszatalált az alkotáshoz, és komolyabban kezdett festeni. Több éve vannak kiállításai a keszthelyi alkotóművésznek. Kanizsai tár­latán nagyobbrészt pasztellképek és olajfestmények révén mutatja be a Balatont, ami szülőföldje és lakhelye is mind a mai napig.

A tárlatot Lehota M. János esztéta ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, aki kiemelte: a kiállítás témaköre, a Balaton ugyan az alkotó viszonyát, élményeit mutatja be a tóról és annak környezetéről, azonban bárki „magáénak érezheti” a festőművész munkáit.
A kiállítás november 30-ig látogatható a