Az alsóörsiek már többször vendégeskedtek a Felvidéken (veol.hu)

A Kelet-Balatoni Térség Önkormányzati Társuláshoz tizenhárom település tartozik, melynek elnöke Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere.

A társulás vezetője örömmel számolt be, hogy nemrégiben náluk járt a Zoboraljai Községek Önkormányzati Társulása 15 polgármesterrel.

– Tavaly ünnepeltük a 25 éves testvérrégiós együttműködést. A kapcsolat úgy indult, hogy Balatonalmádi akkori polgármestere, Kerényi László, illetve Finta Rezső, nyitragerencséri polgármester felvették egymással a kapcsolatot, később a két régió megállapodást kötött egymással. Azóta majdnem mindegyik kelet-balatoni város, falu rendelkezik testvértelepülési szerződéssel valamelyik felvidéki községgel. Nekünk, alsóörsieknek például Kalásszal van már évek óta jó kapcsolatunk – mondta el lapunknak Hebling Zsolt elnök.

A Balaton-parti emberek már többször vendégeskedtek a Felvidéken, illetve a határon túli magyarok is gyakran jártak a Balatonnál. Hebling Zsolt szerint azért is volt fontos a mostani találkozó, mert túl azon, hogy szakmai eszmecserét folytattak a polgármesterek, ápolták a baráti viszonyt, erősítették a magyarságot. Az alsóörsi polgármester szeretné azt is elérni, hogy a felvidéki magyar értékeket feltárják, és felvegyék azokat a Hungarikum-mozgalomba.