Autós karácsonyi vásárt rendeznek Balatonbogláron (sonline.hu)

Balatonbogláron vállalkozói ötlet alapján mégis megtartják az adventi vásárt. A belvárosban található parkolóba kerülnek ki az árusok standjai, ahol majd autóval lehet végighaladni. A vevők a kézművesek segítségét kérve válogathatnak a portékák között az első autós karácsonyi vásáron december 19-én, a hetes számú főút mellett.

Kordont húzunk a standok elé, hogy biztosan ne szálljanak ki az autóikból a vásárlók – mondta el a sonline.hu-nak Lengyeltótiné Lajos Beáta, ötletgazda, akinek elképzelését Mészáros Miklós, balatonboglári polgármester befogadta a városba.

Az ötletet a gyorsétteremláncok autós kiszolgáló utcái adták, tette hozzá az első négykerekű adventi vásár szervezője. Azt már most lehet tudni, hogy minden lesz, ami egy karácsonyi vásártól elvárható: így forralt bor az utasoknak, alkoholmentes forró almalé a sofőröknek. De sült gesztenye illata is belengi majd a karácsonyi folyosót és a begördülő autók utasterét Balatonbogláron.

A járványhelyzetre való tekintettel a vásárban is kötelező lesz a maszk használata és szigorúan elvitelre kínálnak mindent – hívta fel a figyelmet Lengyeltótiné Lajos Beáta.