Augusztus végén tartják a Káli-medence művészeti fesztiválját (veol.hu)

Idén is megtartják a Kőfesztet.  Augusztus 27-29 között Kővágóörs mellett idén már Kékkút, Köveskál, Szentbékkálla, Mindszentkálla, Pálköve és Balatonhenye is otthont ad a művészeti programoknak.

A Kőfeszt szilárd, mint a Káli-medence kőtengerei. Idén is lesz, ráadásul térben és időben kibővülve – fogalmazott a veol.hu-nak Csúri Ákos főszervező. Hozzátette: azáltal hogy több település is csatlakozott a programhoz, augusztus 27. és 29. között az egész Káli-medence „Kőfeszt-ezik”.

Beszélt arról is, hogy szorosan együttműködve az otthont adó önkormányzatokkal, maximálisan betartják és betartatják a kormányzati intézkedéseket, elvárásokat. „Bízunk benne, hogy a mostani, látványosan csökkenő, szinte minimális fertőzési mutatók nem változnak, így ilyen akadálya nem lesz az önfeledt szórakozásnak és szórakoztatásnak. Ugyanakkor az egészség az első, és ez mindenkor mindent felülír” – fogalmazott.

Az idei programról elmondta: a skála igencsak széles: a Liszt Ferenc kamarazenekartól a Csík-zenekaron, Pély Barnán, Nagy Ferón és a Beatricén át a Ladánybene 27-ig lesz itt minden. Lemezbemutató koncertre is sor kerül: a Ghymes bemutatja Szarka Tamás Kézfogás című albumát. Napközben zenei Hyde Park lesz Kővágóörsön, míg a már említett településeken a blues, a dzsessz, a rock and roll és a népzene szerelmeseit szolgálják ki. Bábosok, gólyalábasok, utcai komédiások előadásai váltják egymást az összes helyszínen, a pálkövei strandon is lesz színpad. Vendégük lesz Hideg Anna néni az erdélyi Ördöngösfüzesről, aki nemcsak énekel a Fonó zenekarral és Agócs Gergellyel, hanem mesetábort is tart a kicsiknek, este meg felnőttmeséket mond a tavaly Cseh Tamás tiszteletére állított emlékpadnál.

A színház sem marad ki, hiszen Lázár Csaba ezúttal Ady-estjét mutatja be Balatonhenyén, míg Horti Zoltán és Heinczinger Mika különleges ősbemutatót tart: egybeszerkesztették a magyar krónikás irodalmat.

A kiállítások mindig szerves részei lesznek a Kőfesztnek, idén sem lesz másképpen. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. jóvoltából grandiózus fotóki­állítás érkezik, TáncKépek címmel. 72 fotót állítanak ki az összes településen, így aki mindet látni akarja, az körbejárhatja a Káli-medencét. Szeretnénk egy kiállítással tisztelegni Köveskálon a tavaly elhunyt Sára Sándor előtt, és Kása Béla csodálatos zenészportréit is bemutatjuk – tette hozzá.

Csúri Ákos elárulta azt is, hogy a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa is felfigyelt a fesztiválra. Nemcsak a Kőfeszt színesíti az amúgy is tartalmas EKF-kínálatot. „Hétfőn az a megtiszteltetés ért, hogy a Káli-medence polgármesterei és az EKF vezetése közötti eszmecserén néven neveződtem, mint az EKF káli-medencei koordinátora. Ez nem elsősorban nekem fontos, hanem azért, mert jól látszik: a Navracsics Tibor kormánybiztos vezette csapat komolyan gondolja és tettekkel is bizonyítja, hogy a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program nemcsak a megyeszékhelyről, hanem ténylegesen a régióról is szól.” – fogalmazott a szervező.