Átadták az Ada-Alu új üzemcsarnokát Veszprémben (vehir.hu)

Ünnepélyes keretek közt átadták az Ada-Alumínium Kft. új üzemcsarnokát. A nyílászárókkal foglalkozó cégcsoport már negyed évszázada Veszprém egyik meghatározó vállalkozása most pedig az innováció jegyében, a nehezebb gazdasági helyzet ellenére is az előremutató filozófiáját követve indítottak új üzletágat.

 

Az Ada-Bau névvel számtalan helyen lehet találkozni Veszprémben. Az 1997-ben alapított cég a hosszú évek alatt stabil pozíciót alakított ki magának az építőiparban, azon belül is a minőségi nyílászárók gyártása és beszerelésének területén – írja a vehir.hu.

2022 azonban mérföldkő volt a cég életében, ugyanis megkezdte működését az Ada-Alumínium Kft. is, amely maradva a nyílászárók technológiájának vonalán, de immáron az egyre keresettebb alumínium ajtókat, ablakokat, redőnyöket kínálja a piacon.

A cég Veszprém déli iparterületén található üzemcsarnokát csütörtök délután adták át hivatalosan, ahol a városvezetők mellett a cég számos partnere és munkatársa is jelen volt.

Az ünnepi eseményen Ürményi Adrián, társtulajdonos és az Ada-Alu Kft. ügyvezetője beszédében elsőként édesapját, Ürményi Sándort méltatta, aki annak idején létrehozta a céget, és bár több éve fiai, Adrián és Norbert irányítják a vállalkozást, „tiszteletbeli vezetőként” továbbra is jelen van a vállalat életében.

„Az évek során elénk kerülő kihívásokra jól tudtunk reagálni. Az elmúlt, különösen zűrzavaros pár évben is meg tudtuk tartani bátorságunkat, higgadtságunkat és egy picit mindig hozzá is tudtunk tenni az eddigiekhez. Ennek ékes példája ez az épület is, amelyre különösen büszkék vagyunk” – folytatta gondolatait az Ada-Alu Kft. ügyvezetője.

Az Ada-Bau Kft-nél idén választották szét a műanyag és alumínium nyílászárók üzletágait, utóbbit pedig a hajmáskéri telephelyéről költöztették át ebbe a modern üzemcsarnokba.

A beszédben elhangzott az is, hogy a HIPA Beruházásösztönző programjának köszönhetően 800.000 euro támogatást biztosított az állam a cégnek a beruházáshoz, valamint az ügyvezető elárulta azt is, hogy sikeresen pályáztak a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség által kiírt külpiacra jutási felhívásra is, ennek köszönhetően jövő évben egy hasonló méretű gyárüzemet fognak felépíteni Szerbiában, melyben a legkorszerűbb gépekkel gyárthatják majd a műanyag nyílászárókat.

Az eseményen több városi intézmény- és cégvezető mellett jelen volt Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is, akinek a segítségét külön megköszönte az ügyvezető a beruházás megvalósításában.

A képviselő úgy fogalmazott köszöntőjében, hogy az Ada-Bau cégcsoport példája követendő más cégek számára is, ahol generációváltáson esnek át, hiszen itt zökkenőmentesen sikerült ezt az egyáltalán nem egyszerű folyamatot véghezvinni.

Innováció, emberség és nagy teherbírás – így foglalta össze a siker kulcsát Ovádi Péter.

Megemlítette, hogy a 80 ember foglalkoztatásával 80 helyi családnak adnak megélhetést, így nem csupán az üzleti szférában meghatározó a cég, hanem Veszprém gazdaságának egyik stabil sziklája is.