Átadták a Gizella-díjakat Veszprémben (vehir.hu)

Szombat este az Óváros téren került sor az ünnepélyes átadóra. Hartmann Domonkos Péter csellóművészt, Ladányi Tamás asztrofotóst, valamint a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdiót jutalmazták. A díjakat Porga Gyula polgármester adta át.


Ovádi Péter országgyűlési képviselő ünnepélyes beszédet mondott a Gizella Napok díjátadóján. Úgy fogalmazott, a Gizella Napok pirosbetűs ünnep Veszprémben. Azzal, hogy államalapító királyunk, Szent István és felesége, Gizella királyné több, mint ezer évvel ezelőtt úgy döntött, Veszprémben rakja le a későbbi keresztény Magyarország első kövét, egyben meghatározta szeretett városunk máig érvényes identitását. Egy olyan eszmerendszert, egy olyan gondolkodásmódot, ami tiszteli a múlt vívmányait, de nem fél az újító gondolatoktól, amivel tovább építkezhet. És ez így ment évszázadokon át, és így megy ma is – írtja a vehir.hu.

Ovádi hozzátette, a Gizella-díjjal a döntés képessége előtt is tisztelgünk. Hiszen ki az, aki ne bizonytalanodna el egy-egy buktatónál élete során? Ki az, aki legalább egyszer ne kérdőjelezné meg saját korábbi döntéseit? Nem él ilyen ember köztünk. Olyanok viszont igen, akik, ha ingoványossá is válik a talaj a lábuk alatt, inkább nekirugaszkodnak saját erejükből és túllépnek a nehézségeken.

Hűek a döntésükhöz, amit egyszer meghoztak. Ha pedig olykor nem is látszik az úton a következő kilométerkő, hát ők lesznek azok, akik kijárják az ösvényt hozzá.

Nem számít, hogy a kultúra sokszínű útján járnak, vagy valamelyik tudományág területén alkotnak, esetleg közéleti szerepvállalásukkal mutatnak példát, vagy elhivatott sportolóként válnak akaratukon kívül is példaképpé. Közös bennük, hogy végtelenül alázatosak hivatásukhoz, és ugyanígy összeköti őket, hogy mindennapos tevékenységükkel Veszprém hírnevét is öregbítik.

Még nem telt el másfél év a záróünnepség óta, folytatta az országgyűlési képviselő, de Veszprém ismét felsorakozott egy újabb európai megmérettetés startvonalához. Nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mondta Ovádi, mint hogy miután megmutattuk, hogy a kultúrához való viszonyulásunk az európai élmezőnyhöz tartozik, a sport területén szeretnénk ugyanígy megmutatni magunkat. Küszöbén az Európa sportrégiója pályázatnak ismét szükség lesz arra a bátorságra, elhivatottságra és nem utolsó sorban alázatra, ami leginkább az olyan ünnepeken válik mindenki számára kézzel foghatóvá, mint amilyen a Gizella Napok is, zárta a gondolatait Ovádi.

A díjazottak

A Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió 1990-ben alakult meg a Cholnoky Jenő Általános Iskolában, kezdetben 12 növendékkel. Azóta folyamatosan bővült, és ma már Veszprém mellett több környező településen is jelen van, létszáma pedig 250 főre nőtt. Fő célja a modern tánc technikák és a balett alapjainak oktatása, valamint a mozdulatművészet népszerűsítése. Kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek fizikai és mentális fejlődésére, a mozgás, a szépség és a harmónia megteremtésére.

Hartmann Domonkos Péter 26 éves, veszprémi csellóművész. Pályáján dr. Nagy Tamásné indította el a veszprémi Csermák Antal Zeneiskolában, majd Fűke Ákos tanítványaként fejezte be zeneiskolai tanulmányait és került a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba. 2018-ban a bécsi Zeneakadémián Várdai István csellóművész osztályában kapott helyet és ezzel párhuzamosan 2020-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója is lett, ahol azóta diplomát szerzett Rohmann Ditta gordonkaművész hallgatójaként. Jelenleg Bécsben készül a mesterdiplomájára.

Ladányi Tamás 2013. 08.30. óta oktatója a Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikumának, ahol szaktanárként komplex természettudományt, vállalkozási-, valamint pénzügyi ismereteket tanít. Emellett 5 éven át az intézmény kollégiumát is vezette. Kiváló szakmai felkészültségű oktató. Nyitott az új ismeretek megismerésére és alkalmazására. Oktatói munkájában az anyag- és energiaáramlás, a természet- és környezetvédelem, a fogyasztói létforma, a növekedés határai, a változó légkör, a fenntarthatóság kiemelt szerepet kap.