Arcon csapta a koronavírus a balatoni borászokat is: így küzdenek a járvány ellen (hellovidek.hu)

A koronavírus miatt kialakult helyzet nagyon nagy hatással van gazdaságunkra. A leginkább érintettek talán a kis- és középvállalkozók azok, akik a szolgáltatóiparban dolgoznak. Jelen helyzetben biztos, hogy a vendéglátásból élők bevételei nagymértékben vissza fognak esni, ennek elkerülése és mérséklés érdekében többen indítottak online kampányokat. A Balaton-felvidéki borászok, ahogy mindig, így most is összefogtak, hogy segítsék egymás munkáját és megóvják maguk és vendégeik egészségét. A HelloVidék utánajárt, hogy mit tudnak tenni a gazdák ebben a helyzetben.

A tavasz idén sajnos kicsit másként köszönti a Balaton vendéglátóit. A várva várt vendégek idén otthon maradnak (remélhetőleg). A koronavírus miatt nagyon sokan döntöttek vagy döntenek úgy, hogy önkéntes karanténba vonulnak, ezzel is megóvva saját és társaik egészségét. Ezzel azonban az élet nem áll meg, sem a nagyvárosokban sem vidéken. És természetesen a Balatonnál sem. A Balaton-felvidéki vendéglátósok nagy többsége úgy döntött, hogy bezárja kapuit a vendégek előtt, de ez nem azt jelenti, hogy a munkát is feladnák. A legtöbb borász átgondolt tervvel reagált a kialakult helyzetre.

A Laposa Birtok elsőként indította el a #borozzotthon kampányt, aminek keretében ingyenesen szállítják házhoz az összeállított borcsomagjaikat. Ehhez a kampányhoz nagyon sok borászat és borbár csatlakozott. „Címkézünk, palackozunk, kiszállítunk, bort, burgert, békességet. Igyekszünk jó kedvvel, és minél több kollégával túlélni ezt az időszakot. És persze figyelünk és fertőtlenítünk. Most ennyit tehetünk” – mondta Laposa Bence.

Ezen felül elindítottak egy online borkóstoló sorozatot is a #LaposaLive-ot. Ennek keretében szerdánként és szombatonként online live videóban mutatnak be egy-egy bort, kiegészítve borászattal, borral kapcsolatos érdekességekkel. A #LaposaLive keretében egy online szőlész-borász gyorstalpaló kurzussal is jelentkeznek majd.

Én azt adom, amit tudok: a tudásomat, pozitív energiákat, a jó tippeket és az együtt töltött estéket. Utóbbiakat most éppen online, a borkóstolók keretében. Fontos, hogy ebben az időszakban is támogassuk egymást. Fizikailag úgy, hogy otthon maradunk, lelkileg és mentálisan pedig úgy, hogy tartjuk a kapcsolatot – telefonon, a social mediában, online. Szeretnénk mindenkit támogatni abban, hogy sikerüljön átkapcsolni most egy másik sebességbe és ebből a nehéz helyzetből kihozva a legjobbat, otthon, nyugodtan töltse az estéit egy palack Laposa bor kíséretében. Találkozzunk a nappalidban – mondta Laposa Zsófi.

A Balaton-felvidéki borászok szinte egytől-egyig csatlakoztak a #borozzotthon kampányhoz és mindannyian kialakítottak egy olyan rendszert, amivel könnyedén és biztonságosan tudják eljuttatni vásárlóikhoz az italokat.

A teljes cikk itt.