Beinrohr László a rendkívül tiszta időt kihasználva készítette el különleges felvételét – írja a National Geographic.
A frontok utáni kiváló átlátszóság – különösen a tavaszi évszakban – különleges, feledhetetlen látnivalókat ad. Főleg, ha megfelelő helyről és időben nézzük. Így volt ez 2024. április 19-én, pénteken is. Az elvonuló front második napján rendkívül kitisztult a levegő, a páratartalom sokat csökkent, a látótávolság 100 kilométer feletti volt.

Nem elírás, Veszprém történelmi városrésze szerepel a pécsi TV-toronnyal, amely még Pécs város része, illetve a Nyugat-Mecsek legmagasabb csúcsaival.Légvonalban több mint 120 kilométeres távolságra láthatunk el.
A képen Veszprém majdnem összes nevezetessége kivehető a Benedek-hegytől kezdve a Várhegy majdnem ezeréves történelmi negyedéig. Haladva a képen fölfelé, a Paloznak feletti hegyek is kilátszanak. A következő vonulatok Balatonendréddel kezdődnek több mint 30 kilométerre, még tovább haladva a fotón a Somogyi-dombság vonulatait vehetjük ki, a kép tetejét pedig a Nyugat-Mecsek koronázza meg, a Misina, a Kis-Tubes és a Tubes csúcsokkal, valamint a rajtuk épült kilátókkal.
A teljes cikk itt található.