Állják a válságot Siófok önkormányzati cégei (siofok.hu)

– Kiegyensúlyozott gazdálkodással, létszámleépítés nélkül állják a koronavírusos válságidőszakot a siófoki önkormányzat cégei – tájékoztatott a közösségi oldalán dr. Lengyel Róbert polgármester. E szerint a Balaton-Parti Kft.-nél elsősorban az állami bértámogatásnak köszönhető, hogy minden dolgozót meg tudtak tartani. „A nyáron kívüli időszakban a kft. fő bevételi forrását adó Galerius Fürdő immár nagyon régóta zárva, egyetlen fillért sem termel, csak viszi a pénzt – a polgármester közlése szerint, amiről a siofok.hu számolt be.

 

– A hosszabb távú ingatlanbérleti szerződések, illetve a már megkötött rövid távúak bevételei csordogálnak a kasszába (nagyon jókor és jól jött a Thanhoffer Villa pályáztatásából befolyt, a korábbiakhoz képest többszörös bérleti díj), a spórolás is hatékonynak bizonyult, de tény az is, hogy a rendelkezésére álló banki hitelkeret nélkül a cég immár a segítségünkre szorulna. A szezonra készülni kell, pénz nélkül pedig az sem megy. A kft. havi rendszeres kiadása (pl. a bérek, közüzemi számlák…) nagyjából 25 millióra rúg, ezt az összeget minden hónapban alapból ki kell fizetnünk. A jó szezonban és a fürdő mielőbbi nyitásában bízunk…”

A Termofok esetében is stabilitásról számolt be a cég vezetője. Bár elsősorban a „rezsicsökkentés” (a távfűtés is hatósági áras és annyiból, amennyiért adhatják, nem lehet előállítani a hőenergiát) okán elszenvedett veszteségeket kompenzáló állami működési támogatásuk a tavalyi 70 millióról közel negyedével csökkent erre az évre, továbbra is működőképesek és nem szorulnak tulajdonosi, azaz önkormányzati többlettámogatásra. A dolgozói fizetések biztosítottak, leépíteni sem kellett senkit.

„A pandémia alatt a lakossági és közületi fizetési hajlandóság a távhődíjak vonatkozásában a vártnál kevésbé romlott, egyedül a kórház adósságállománya tetemes, 10 milliós nagyságrendű, de a jelen helyzetben velük türelmesek vagyunk” – fogalmaz dr. Lengyel Róbert a közösségi oldalán.

A Siófoki Temetkezési Kft. is tartani tudja idei üzleti tervét. Korábban csak üzemeltették a temetőket, akkor a havi nettó árbevétel alig haladta meg az 1 millió forintot. Most, hogy már temetkezési szolgáltatásokat is végeznek, a havi nettó bevétel a 3 millióhoz közelít. Tavaly a cég zökkenőmentes működéséhez mintegy 45 millió forintot kellett a város kasszájából hozzátenni, ami várhatóan ebben az évben csökkenni fog, várhatóan 28 millióra.

„Alkalmanként több olyan személyi és szervezeti döntés is született ebben az új önkormányzati ciklusunkban, amelyek most nagyban hozzájárulnak a túlélésünkhöz. Nemcsak a hivatalban és az önkormányzati intézményeknél, hanem a cégeinknél is megőriztünk minden munkahelyet és sok önkormányzattal ellentétben, nekünk egyelőre nem kell azon gondolkodni, hogy hány embert tegyünk az utcára – ez önmagában óriási eredmény…” – összegzett a városvezető.